5. Sugárút

1. rész

Pontosan egy év telt el. Egy hosszadalmas kínzó esztendő Peter számára. Elveszve a napok között nem is gondolta, hogy ilyen gyorsan el fog telni. A lány egyszer sem hívta őt. Hiába pillantott minden egyes percben a telefonjára majd ez után mindig a közös képükre pillantott, aminek meg volt repedve az üvege.

Reménykedett…, még annak ellenére is, hogy nem is lehetett volna csúnyább az, ahogyan elváltak. Akkor még minden más volt nem is gondolta, hogy ennyi idő alatt fog rá jönni arra, hogy neki csak Kate kell és senki más. Legjobban a szabad életét féltette ezt semmi féle képen nem akarta feladni más kedvéért. Pontosan 6 éve éltek már együtt Kate-tel. A baráti társaságukban mindenki támogatta azt, hogy szorosabbra fűzzék a szerelmüket. Irigyelte őket mindenki, egy szemernyi kétsége sem volt senkinek, hogy előbb vagy utóbb házasság lesz vége. Persze egy ember volt, aki közéjük állt. Simon első találkozásukkor szerelmes lett Kate-be. A férfi nem a határozottságáról volt híres így Peter megelőzte őt.

Bryanna Kate legjobb barátnője folyamatosan bombázta Petert, hogy miért nem kéri meg a kezét. Látta, hogy nem haladnak semerre, ezért tanácsolta azt a lánynak, hogy vállalja el a Párizsi állást. Kapóra jött a veszekedés így már nem volt kétséges hogyan fog majd dönteni. Peter gyerekkori barátja George lehetetlenül szerelmes Bryanna-ba, de a lánynak nem tetszett, mert olyan volt, mint egy valódi kocka.

Peter egész nap lázasan készült arra, hogy elindulhasson a repülőtérre. Az asztalánál ült az irodában, semmire nem tudott odafigyelni sok csak bámult maga elé. Várta már ezt a napot, félt is tőle, mert ezen fog múlni minden, amiben eddig hitt és reménykedett. A hosszú hónapok alatt tipródott a döntésén. Elszánta magát és megvette a jegygyűrűt. Minden egyes nap ott lapult a zsebében egyetlen egy pillanatra sem vette le róla a szemét. 

A ranglétrán is sokkal előbbre lépett már nem csak az a kis mezei ügyvéd volt sokkal több fizetést kapott és nagyon sokan fordultak hozzá.

Teljesen étvágytalan volt. Epekedve nézte a lány képét. Végig arra gondolt, hogy mikor ölelheti már meg végre. Az idő is nagyon lassan telt. Örökké valóságnak tűnt az egész. Végre eljött a hét óra. Már eléggé fáradt volt. Az adott neki erőt, hogy tudta végre visszajön hozzá a lány, akit annyira szeret.

Odakint fogvacogtató hideg volt. Leakasztotta sálat a fogasról és bele bújt a kabátjába. Beült az autójába és elindult a reptér felé. Bekapcsolta a rádiót. Éppen az ötödik sugárúton haladt keresztül. A sárga taxik hosszú sort alkottak. A hó is újra hullani kezdett. Empire State Building tetejéről lomhán hullottak alá a hatalmas jég és hó zuhatagok. Minden egyes felhőkarcoló havas jéghegynek tűnt. A távolból komoran állta az időjárást a Szabadság szobor is. Totyogva megindult a sor. Még így is nagyon messze volt a reptér. A város egyre kisebbnek tűnt. Úgy nézett ki, mint egy mesebeli hó gömb. A rádióban lágy zene szólt. Szinte már majdnem altató. A Rádió szignálja zökkentette ki a zenehallgatásból. Rendkívüli hírek következtek.

– A Párizsból New Yorkba tartó 3456-os járat lezuhant – a férfi azt hitte, hogy rosszul hall. Kate is azon ült. – Kongott a fejében.

Egyre jobban elmerült a gondolkodásban. Latolgatta a lehetőségeket. Fojtogatni kezdte a tudat. Újra átfuttatta az agyán, hogy valóban jól hallota-e. Elővette az okos telefonját és rákeresett a legfrissebb hírekre. Elég ügyetlenül pötyögte be talán ezzel szerette volna húzni az időt. Sajnos ott állt hatalmas betűkkel. Pont ugyan úgy mint, ahogy ő is hallotta. Most már tényleg igaz volt. Abban reménykedett, hogy csörög a telefonja. Abban bízott, hogy lemaradt a lány a gépről vagy valami közbejött és ezért később jön majd. Nagyon hosszúnak tűnt az út még odaért a repülőtérre. 

Leparkolt és elindult a Terminál felé. Egyre jobban kiverte a víz. A hátán futkosott a hideg. Alig látott. Többször meg is csúszott a lépcsőfokokon. Odabent a lábaitól kongott a padló. Olyan volt mitha mindig lépésénél egy kalapács ütődött volna le a földre. A szíve is teljesen a füléig nyomta fel a vér. Minden egyes porcikája lüktetett. Szörnyen rosszul érezte magát. Belépett a hömpölygő tömegbe. Megpillantott egy stewardess-t. Odasietett hozzá.

-        Elnézést lehetne egy kérdésem? – kicsit remegett a hangja.

-        Igen, persze.

-        Tudnak már valamit arról a lezuhant gépről?

-        Sajnos csak annyit, hogy Párizstól nem messze csapódott a földbe és keresik a túlélőket.

Hirtelen rátört szédülés is. Most merült fel benne igazán az, hogy lehet már nem él a kedvese. Egyre jobban elfehéredett.

-        Uram, jól van? – kérdezte aggódva a nő.

-        igen jól csak nekem is volt egy ismerősöm a repülőn.

-        Üljünk le és igyon egy pohár vizet.

-        Köszönöm. Ön szerint van esélye, hogy túlélte?

-        Előfordulhatott, szerencsére a gép majdnem egy darabban maradt.

-        Azt tudják miért zuhant le?

-        Valami üzemzavar történt.

Peter valamennyire összeszedte magát és felhívta többieket. Akik egyből odasiettek. Bryanna zokogva borult a férfi mellkasára. Mindannyian rettegve várták a híreket, de sajnos a tv-ben sem mondtak semmit. Nem volt más választásuk. Türelmesen várniuk kell és folyamatosan nézni ugyan azokat a képeket, amik nem rég készült a szerencsétlenségről. Nem tudnak semmi mást tenni…

2. rész

…Ültek és rettegve várták a híreket. Mindvégig reménykedtek abban, hogy végre hírt kapnak arról, hogy bárki is túlélte az egész katasztrófát.

Odakint csendesen hullott a hó. A szél fáradtak kavarta meg néha. Annyira csendes volt minden. Éjfélre szinte teljesen kiürült az épület. Már csak a takarítók csaptak egy kevés zajt. Kicsit arrébb még egy pénz automata csipogása törte meg néha a némaságot. Egyre fokozódó dühvel és fáradtsággal vártak.

Peter az ujjai között dörzsölgette a gyűrűt, mintha egy foltot akarna eltüntetni róla. Bryanna megtörölte a szemét, amit már szinte vörösre sír. Egy nagyon halvány mosoly ült ki az arcára.

-        Megvetted végre?

-        Igen már rá szántam magam.

-        Remélem oda is tudod majd neki adni.

-        Arra nem is akarok gondolni, hogy meghalt.

Egyre jobban azt érezték, hogy nincs már értelme maradni semmit nem fognak meg tudni. Egyszerre álltak fel és indultak hazafelé. tovább ment velük a kétségbeesett csend. Szörnyen idegesítő volt, de egyikük sem találta a megfelelő szavakat. Mindenki a gondolataiban volt elmerülve. Eszükbe jutottak azok az emlékek, amelyek a lánnyal kapcsolatosak voltak.

Bryanna lakása előtt álltak meg. Elköszöntek és elváltak egymástól. Peter is innen sétált haza. Nem törődve azzal, hogy mennyire hideg van. A vastag sál sem védte meg őt tőle. Haragos szél söpört végig az utcán. Csak nagyon ritkán haladt el néhány autó. Kevés alkalommal lehetett így látni a „a Nagy Almát”. A szél egyre erősebb lett nem is lehetett gondolni azt, hogy ennyire meg fog változni az időjárás.

A szél mintha az ő fejét is kisöpörte volna, de csak egy pillanatra, mert aztán újra visszatért az égő érzés, ami egyre jobban körbe vette őt. Tovább is azt várta, hogy megcsörrenjen a telefonja. Többször a zsebéhez is nyúlt, de csak képzelődött.

A csatornákból lomha pára szállt felfelé ezek szintén elragadta a szél. Peter felé egy elszabadult újság repült. Sikerült kitérni előle. Megpillantotta az ismerős házat, de valahogy most ez is annyira rideg volt. A portás lelkesen köszönt, de látta, hogy a férfi nagyon kedvtelen így nem is kérdezett tőle semmit csak intett neki.  Beszállt a liftbe és neki dőlt a falnak. Nem bírt megállni a lábán. A tükörképe is nyúzottan nézett vissza rá. Csengve felért és elindult az ajtója felé. Levette a kabátját felakasztotta a fogasra. Egész nap nem evett semmit, de most sem jött meg az étvágya.  A gyomra akkora lehetett, mint egy mogyoró. Lezuhanyozott és utána le is feküdt. Zavarta őt a beszűrődő fény így felkelt és behúzta a függönyöket. Maga mellé rakta a telefonját és el is aludt.

Annyira hosszú volt az éjszaka körülbelül olyan 10 percet aludhatott. A többi részt azt nyitott szemmel várta meg. felkelt megmosakodott utána pedig leugrott egy kávéért. Mivel tegnap semmit nem evett már szörnyen éhes volt így beugrott az egyik közeli étterembe. Ideje volt munkába indulni. Hallgatta a rádiót hátha meg tud valami újat. Sajnos továbbra sem találtak egyetlen egy túlélőt sem. Egyre jobban elmerültek a negatív gondolatokban. A tv-ben is szörnyű képeket mutattak arról, hogy milyen állapotban maradt meg a gép. A fekete dobozt még nem találták meg. halmozva érkezett minden arról, hogy már élve nem találják meg a lányt. Sorban azonosították a hallottakat. Szerencsére Kate neve nem még nem hangzott el. Az emberek szemében ott ült a gyász. Annyira megrázó volt. többen azt suttogták, hogy terroristák miatt zuhant le, de erre egyetlen egy nyom sem utalt. Napok teltek el tudatlanul egyre emésztő kétségek között. Petertől mindenki kérdezgette, hogy tud-e már valamit, de továbbra sem érkezett egyetlen halvány információ foszlány sem. Mikor már tényleg azon volt, hogy eltemeti a lányt. Egy reményszikra pattant ki valahonnan.  

Egyik nap csörgött Peter telefonja. Azt hitte, hogy egy ügyfél keresi őt valamiért. Mikor kivette a telefonját még furcsább lett minden. Egy ismeretlen szám hívta őt.

-        Jó napot kívánok! Peter Graham-mel beszélek?

-        Igen én vagyok.

-        Tájékoztatnánk önt, hogy találtunk egy hölgyet, aki a gépen utazott és névjegykártya volt a zsebében az ön nevével.

-        Ööö…és? – meg sem tudott szólal a férfi.

-        A hölgy elég rossz állapotban van. Gondoltuk ön valamilyen rokoni kapcsolatban vele így értesítettük ön.

-        Nem vagyok a rokona, de közeli ismerősöm. Köszönöm, hogy értesítettek. – annyira meglepődött, hogy nem is tudott rá mit mondani.

Petert remény és boldogság töltötte meg. Azt hitte, hogy álmodik. Sietve meg is csipkedte magát. kellett legalább tíz perc mire teljesen felfogta azt, hogy miért és telefonáltak neki. Felhívta a lány szüleit és elújságolta nekik az fejleményeket. Mind a ketten zokogva megkönnyebbültek. Aztán jöttek a többiek. Mindenkiben újra beköltözött egy parányi boldogság.

Megvette a legközelebb induló gépre a jegyet egy percig sem gondolkodott azon, hogy menjen vagy sem és már rohant is a repülőtérre. Barátai azzal váltak el tőle, hogy addig ne is jöjjön haza míg nem jön vele a lány…

3. rész

…Az út szörnyen hosszú volt. próbált aludni, de valahogy sehogy nem bírt rendesen elhelyezkedni. Azt hitte, hogy soha nem fog oda érni. Nagyon kényelmetlen volt az egész utazás. A mennyben érezte magát akkor mikor végre landolt a gép. Egy kicsit rugózott a repülő a leszálláskor. Ettől felfordult a gyomra, de ez sem érdekelte őt. Vett egy város térképet és nekivágott Párizsnak. Attól félt, hogy majd nem fog tudni senki angolul, de ez az aggálya elég gyorsan elmúlt. Szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt.   

Minden karácsonyi hangulat borított be. Champ elysées is karácsonyi fényben táncolt. Az emberek vidáman vásároltak és mindenhonnan a karácsonyi illatok terjedtek szét. A gyerekek vidáman énekelgettek.

Petert sajnos ez sem tudta jobb kedvre deríteni. Annyira rettegett attól, hogy nem fogja élve látni a barátnőjét. Semmi bíztatót nem mondott neki az orvos így ez is benne volt.  

Aznap már nem indult el hozzá, mert még elég sok dolga volt. A rohanásban teljesen elfelejtette azt, hogy szobát is kellett volna foglalni így nem igazán tudta merre induljon el.  Ahogy sétált megpillantott egy középkategóriás kis otthonosnak kinéző szállodát ott vett ki egy szobát. Közben rájött, hogy egy kicsit drágábbat is kereshetett volna, de nem gondolta, hogy túl sokáig fog majd maradni. A szobában egy kicsit dohos szag volt, de valószínű az antik bútorok okozták. Túl sokat nem tartózkodott itt elviselhető volt.  

Reggel felkelt megivott egy kávét és elindult eredeti úti célja felé. Nem nagyon volt ideje körülnézni, de így is szinte végig kísérte őt az útján az Eiffel torony és minden olyan látványosság, amit megemlíthet az ember. A kórház is úgy nézett ki, mint egy palota. Mindent barokk díszek vettek körbe. nyáron biztos csodálatosan nézhetett ki együtt a kerttel. Odabent hatalmas volt sürgés. Emberek jöttek látogatóba. Egy sérültet hoztak a mentők. A hömpölygő tömeg engedelmesen kettévált. Olyan volt, mint a Vészhelyzetben.

Peter felhívta az orvost, hogy megérkezett. Elvezette őt a lány szobájába. Próbálta őt felkészíteni arra, hogy ne kergessen ábrándokat sokkal nagyobb az esély arra, hogy nem fogja túl élni.

-        Azt tudják, hogyan élte túl?

-        Nem igazán lehet tudni. Az egyik mentős azt mondta, hogy valószínűleg kiesett és és így nem temette maga alá a törmelék csak ez az egy szerencséje volt.

Kate mélyen aludt. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőle. A gépek tartották életben. A Peternek könny szökött a szemébe. Abban reménykedett, hogy sokkal jobb állapotban van. A lány egész arca lehorzsolódott. Ahogy megfogta a kezét akkor érezte, hogy az is megégett. Megsimogatta a lány arcát.  Abban reménykedett, hogy minden nap jobb lesz a helyzet, de semmi nem változott. A lány csak feküdt élettelenül. Egy alkalommal mikor fogta a kezét azt hitte, hogy megszorította, de valójában csak vaklárma volt.

Kedd reggel volt. A hó újra szálingózni kezdett. Az egész város olyan lett, mint egy ékszerdoboz. Peter megitta a kávéját beugrott a közeli pékségbe egy bagettért és elindult a lányhoz. Ekkor csörgött a telefonja. Az orvos hívta őt. Egy jó hírt akar közölni vele. Azt hogy a lány kinyitotta a szemét. Peter még a kávét is kiejtette a kezéből a bagettot is ott hagyta. Nem törődött semmivel. Minél előbb látni akarta a lányt...

4. rész

A lány nyugodtan feküdt az ágyában. A csövek is eltűntek. Kicsit így szívderítőbb volt az elmúlt napokban. A függönyön is enyhe fény áradt be. Halvány mosoly húzódott Peter arcára. Egy percre meredten megállt mellette és nézte őt. Szinte csodálta. Sokkal jobban nézett ki. Az arcán halványodni kezdtek a sebek.

Peter megfogott egy kis széket és odahúzta a lány mellé. Kate ránézett. Peter abban reménykedett, hogy megismeri őt.

-        Kate, hogy érzed magad?

-        Ki az a Kate? – kérdezte megdöbbenve a lány.

-        Téged hívnak így. – mosolygott kedvesen Peter.

-        Ja, hát én semmire nem emlékszem. – a lány arcán könnyek jelentek meg. – És te ki vagy?

-        Peter vagyok. Elvileg velem jártál.

-        Ez… remek. – hajtotta le a fejét.

-        Miért valami baj van? Talán nem tetszem? – mosolygott Peter.

-        Nem az…, hanem annyira furcsa. Olyan az agyam mintha kitöröltek volna belőle mindent… egy radírral. Annyira rossz. Hiába töröm a fejem… nem leszek okosabb.

-        Majd eszedbe jut minden! – nyugtatta őt.

-        Én is ebben bízok!

-        Majd ha haza jössz velem.

-        Nem tudom mennyire bízhatok meg benned!

-        Ez igaz, de ha nem jössz velem akkor soha nem kapod vissza az igazi emlékeidet!

-        Mondott esetleg valamit az orvos, hogy mikor indulhatnánk? – érdeklődött a lány, de Peter nem gondolta, hogy ilyen hamar megkérdezi tőle.

-        Egy pár napig biztos maradnod kell. Nagyon gyenge vagy, a repülés még biztos megerőltető lenne.

-        Ez igaz, nem is tudom, hova mennék semmire sem emlékszem.

Egy jó pár nap telt el. Peter reménykedett abban, hogy megkedveli a lány. Minden nap vitt neki virágot és olyan édességet, amit nagyon szeretett. Igaz elég nehéz volt ilyeneket találni, mert a boltokban szinte semmi amerikait nem lehetett találni. Az egész úgy festett mintha újra ismerkednének. A lánynak eleinte kicsit tolakodónak tűnt, de egyre jobban megkedvelte a férfit. Egy hét elteltével már rendes szilárd ennivalót evett így erősödni kezdett. Elfordult az is, hogy felkelt és pár percig sétált, de a lába még nagyon gyenge volt így ezt annyira nem erőltette még.

Szerencsére csak az emlékezetét vesztette el a lány. Peter nagyon boldog volt, mert újra azt érezte, hogy közelebb került Kate-hez. Szerette volna elfelejteni azt, hogy milyen viharos volt az elválásuk. Sokat tipródott azon, hogy elmondja-e a lány azt, milyen durva is volt ahogyan elváltak. Egyre jobb lett a kapcsolatuk ezt nem akarta elrontani. Biztos volt benne, hogy újra meg tudja őt hódítani.

Kate láthatóan jobban érezte magát. Minden egyes nap beszélt a lány szüleivel elújságolta nekik, hogy már sokat javult a lány és nemsokára haza mennek.

Ezt szerették is volna kihasználni. Egyre többet sétált és egész heti torna után már valóban erősödött a lába. Az orvosok nagyon örültek annak, hogy a lány ennyire gyorsan felépült. Pár héttel ez előtt még élettelenül feküdt most meg már szinte szaladni tud. Peter is meghosszabbított a pihenését minden egyes ügyét átadta az egyik barátjának. Egyetlen egy pillanatot sem akart külön tölteni a lánytól.

Már csak pár napig maradtak a városban. Peter szerette volna megnézni a város egy kicsit nyugisabb szemszögből, mert eddig mindig rohant semmire nem volt ideje. Így nem lehetett kihagyni az Eiffel tornyot sem mint sok mást. Nem igazán tudta azt, hogyan lehetne megoldani, hogy a lány is feljusson. Végül is felvette őt a hátára és szépen lassan haladtak felfelé. Nagyon sokat nevettek és maguk mögött hagyták az összes borzalmat, ami történt. Igazából olyan volt mintha csak álmodták volna az egészet. Az 1600 lépcsőfokot mire felértek a torony tetejére mind a ketten érezték minden egyes porcikájukban. Mikor végre feljutottak egy kicsit megálltak és merengtek.

-        Olyan kedves vagy hozzám! Egy pár napja még nem is ismertelek.

-        Remélem nem bántad meg, hogy eljöttem érted?

-        Nem. Nagyon köszönöm.

Annyira más volt így a város. ezek után csend ült közéjük. Élvezni akarták a szél zúgó hangját. Most érezték igazán azt, hogy mennyire kicsik valójában a hatalmas világban. Közelebb bújtak egymáshoz, mert fáztak. Elővett két bögrét és forró csokit töltött bele. Ezt iszogatva pásztázták végig az egész környéket. Peter odafordította a fejét azt hitte végre elcsattan egy csók, de a lány csak megpuszilta őt. Nem volt csalódott, de azért többre számított. Egyenlőre ezzel is megelégedett.

Biztosak voltak abban, hogy soha nem fogják elfelejteni ezt az alkalmat és amikor tehetik majd újra visszatérnek Párizsba. Ideje volt haza indulni. Várták őket a barátok a család és a jó öreg New York…

5. rész

A város még éppen akkor ébredezett. Csak néhány munkába siető ember rikkantását lehetett hallani miközben a taxit hívtak. Mások pedig az újságos bódékat látogatták meg, hogy vegyenek egy újságot. A föld felett az autók egyre nagyobb zúgása és lassacskán kikandikáló nap tette újra élettel telivé a hatalmas óriást. A föld alatt is egyre nagyobb robajjal sietett a metró is. Nagyon sokan olvasnak a metrón sokszor ezért nem is veszik észre azt, hogy kirabolták őket.

A hideg ellenére a Centrál Parkban is egyre többen futottak majd ezek után a Starbucks és a fánk csalogatta őket.

Kate zavartan nézelődött a hatalmas városban. Minden ismeretlen volt számára. Szokatlan volt az autók hatalmas zaja. Már egészen megszokta Párizs nyugalmát. Peter próbálta őt úgy kalauzolni, hogy ne érezze magát tehetetlennek, de sajnos ez elkerülhetetlen volt. úgy vizslatott mindent a lány, mint egy turista. Nem tudta merre mennek…meddig…fájni kezdett a feje.

-        Valami baj van?

-        Annyira furcsa minden.

-        Ne csüggedj még csak pár perce vagy itt.

-        Tudom, de akkor is.

-        Messze van még a lakásom?

-        Már csak pár perc.

-        Ez micsoda?

-        A Centrál Park.

-        Az ott?

A lány szinte mindent megkérdezett. A sofőr jókat nevetett rajta. Azt hitte, hogy egy vidéki lány, aki most van először a hatalmas városban. Bárcsak így lett volna. Peter azóta megkérhette volna a kezét, de ugye ez a valóság szóval túl egyszerű lett volna.

Pár sarokkal arrébb végre megálltak. A lány újra csodálkozásra nyitotta a száját.

-        Itt lakom?

-        Igen. A Parkra néz a lakásod.

-        Akkor gazdag vagyok? – ellenkezett a lány.

Most már egyre kíváncsibban nézelődött. Mintha már nem félt volna annyira attól, hogy rosszat tud meg magáról. Mohón haladt az épület felé. Az ajtónál egy magas néger férfi állt, aki kedvesen mosolygott a lányra.

-        Üdvözlöm újra itthon Kate kisasszony.

-        Köszönöm…ööö…

-        Fred vagyok.

-        Tényleg!

Egy kicsit kellemetlenül érezte magát, de nem igazán törődött vele. Alig várta már, hogy végre birtokba vehessek az ismeretlen ismerős házát. Mikor kinyitotta az ajtót újra elállt a lélegzete. Hatalmas panorámás lakás, három hatalmas szobával. Az egyikben zongora a másik egy franciaágy a következőben pedig volt a nappali.

-        Most ez tényleg az enyém? Talán nyertem a lottón?

-        Nem. Megdolgoztál érte! – mondta sietve Pet.

-        Ez nem lehet igaz! – nevetett a lány.

Próbálta magát otthon érezni, de nem volt könnyű. semmihez nem fűződött neki egyetlen egy emlék sem. A szeretett tárgyai is távol álltak tőle. Zavartan sétálgatott fel s alá.

Mind a ketten már nagyon éhesek voltak így végül is rendeltek kínait. A lány nagyokat nevetett, mert nem tudta, hogyan kell enni a pálcikával. Sehogy sem sikerült neki így le is cserélte gyorsan egy villára.

Evés után. A lány továbbra is zavartan járatta körbe a szemét mindenen. Leült a zongorához, de egyetlen egy helyes hangot sem sikerült kicsikarnia belőle.

-        Valamikor tudtam zongorázni?

-        Igen, majd megtanítalak. – mondta Peter és oda ült a lány mellé.

Kate egy kicsit zavarba jött így sietve fel is állt. Az egyik közeli polchoz sietett ahol halomban feküdtek a szakácskönyvek.

-        Szakács vagyok?

-        Igen az voltál.

-        Ki nem néztem volna magamból.

Már esteledett mikor Peter elhatározta, hogy elindul hazafelé.

-        Szerintem én most már megyek és magadra hagylak.

-        Rendben. Meg leszek, majd hívlak, ha valami baj van esetleg.

-        Biztos vagy benne? Nem akarod, hogy maradjak?

-        Tényleg. Ha valami van akkor szólok.

-        De tényleg hívj!

Elbúcsúztak egymástól. Végig nézte a lány míg elhalad a férfi.  Becsukta az ajtót. Érezte, hogy teljesen elgyengül a falnak dőlt és lassan lecsúszott a földre. Rettenetesen fájni kezdett a feje. Síróroham töltötte el őt. Csak kuporgott a földön és várta, hogy elmúljon….remegett a keze és a lába…zihálva vette a levegőt. Jó pár percnek el kellett telnie, hogy jobban érezze magát és ágyba tudjon bújni.

6. rész

Ott volt mellette a telefonszám, de nem akarta felhívni. Maga szerette volna megoldani mindazt, ami megtámadta őt. Azt hitte már teljesen jól van, de még sem. Nem tudott aludni így elvett egy pár szakácskönyvet és olvasgatni kezdett. Ekkor jutott eszébe, hogy lehet érdemes lenne főzni valamit, hátha az egy kicsit jobb kedve vidítja őt. Közben megcsörrent a telefonja Peter hívta őt.

-        Szia! Hogy vagy?

-        Köszönöm elég jól!

-        Nem volt gond az este?

Nem igazán tudta a lány, hogy mit válaszoljon, de végül is hazudott neki.

-        Aludtam mint a bunda.

-        Ennek nagyon is örülök. Akkor el is mondanám neked mi lenne a mai program.

-        Még az életemet is te irányítod? –incselkedett a lány.

-        Túl nagy terv amúgy nincs csak szeretne veled találkozni mindenki.

-        Ki az a mindenki?

-        A szüleid és barátaid.

-        Nem hiszem, hogy erre fel vagyok készülve.

-        Már nincs nagyon más választásod itt állok az ajtód előtt!

-        De még fel sem öltöztem.

-        Akkor épp itt lesz az ideje?

-        Hova megyünk?

-        Egy nyugis kis étterembe.

-        10 perc és kész leszek.

-        A lány maga sem gondolta, hogy mire vállalkozik. Rettegve öltözött fel, nem sejtette azt, hogy mennyi sok szerető ember várja majd őt ott. Senkiről nem tudott semmit ez bántotta őt a legjobban. Peter-ön fehér és kék csíkos ing volt. A lány még el is mosolyodott rajta.

-        Nagyon ki csípted magad!

-        Ezt én is mondhatom neked. Nem az operába megyünk.

-        Tudom, de akkor is.

Egyre jobban eluralkodott a lányom a félelem pedig még oda sem értek. Peter próbálta őt megnyugtatni, de igazából semmi értelme nem volt.

Odakint lágyan sütött a nap. Már nagyon régen nem volt ennyire jó az idő. A hó is kicsit megenyhült.

Csak pár utcával arrébb mentek. Itt volt egy olasz kis étterem.

-        Készen állsz?

-        Talán igen. – nézett a lány rá az ajtóra.

Kinyílt az ajtó odabentről halk zene szólt. Egyből magukkal ragadta őket az olasz hangulat. Legbelül volt egy hosszabb asztal ott ült Bryanna, George és a lány szülei, mindannyian próbálták kitalálni azt, hogyan fog majd reagálni Kate. Édesanyjának szépen lassan gördültek le a könnycseppek az arcán. Megálltak egymással szemben. Csak néztek egymásra senki nem tudott megszólalni. Kate értetlenül állt. Várta, hogy valaki megszólaljon. Ekkor nézett Peterre, mint egy gyermek aki az édesapja utasítására vár. A férfi rá mosolygott. A falat ami visszatartotta őket másodpercek alatt ledőlt. A lány nem tudta ki kicsoda, de érezte, hogy szeretik őt ettől per pillanat nem is kellett több. A baráti és szülői kezek mind egyszerre szorították meg.

Egyre jobban nem tudta feldolgozni azt, hogy ennyi információ éri őt. Érezte, hogy nem kap levegőt és ugyan olyan érzés keríti őt magával mint tegnap este. Hátra lökte a székét. Annyit sem mondott, hogy sziasztok csak el rohant. Nem tudott más tenni menekülnie kellett. Ahogy szaladt egyre jobban megtisztult a feje, a karjai már nem zsibbadtak. Átrohant a zebrán az egyik autó majdnem el is ütötte. Meg sem állt csak a Central Parkban. Leült a műjégpálya mellé és próbálta magát összeszedni.

Az ott maradtak értetlenül nézték azt, hogy hová ment a lány. Peter megnyugtatta őket, hogy nincs semmi baj, csak hirtelen sok volt neki ez.

Egyedül csak ő tudta hova megy a lány. Elindult ugyan azon az úton.

Kate a hóba rajzolt.

-        Tudtam, hogy itt leszel! – mondta csendesen Peter.

-        Honnan tudtad?

-        Mikor még fősulira jártál! Itt készültél a vizsgáidra.

-        Ahogy rohantam itt éreztem azt, hogy itt kell megállnom

Az idő egyre rosszabbra váltott a lány arca egyre pirosabb lett.

-        Ideje lesz haza menni.

-        Rendben nem ellenkezem. Olyan hülye voltam, hogy elrohantam biztos azt hitték, hogy megbolondultam.

-        Semmi gond nincs. Tudják mennyire nehéz a te helyzeted.

Peter felsegítette a Kate-t és haza indultak. Mikor hazaértek a lány megkérte Petert, hogy maradjon vele.

-        Peter maradj itt velem. Attól félek, hogy megint valami bajom lesz.

-        Tegnap is volt valami gond?

-        Igen ugyan ilyen roham.

-        Miért nem mondtad?

-        Mert azt, hittem meg tudok birkózni vele.

A lány felvette a pizsamáját és befeküdt az ágyba. Peter oda ült melléje és a haját simogatta. Kate szépen lassan elaludt. Csendesen nyugodtan pihent. Közben a férfi is nyugovóra tért.  

7. rész

Az egész éjszaka nyugodtan telt. Kate egyetlen egyszer mozdult meg, Peter is csendesen bóbiskolt mellette. A Hold ezüst takarót borított rájuk abban reménykedve, hogy talán így békésebben tudnak majd pihenni. Odakint annak ellenére, hogy már nagyon késő volt a forgalom egy percre sem állt meg. az utakon egymás után rohantak át a sugárutakon a sárga taxik, a metrók egy kicsit ritkábban jártak. A város este sem pihent.

A Szabadság szobor koronáján megcsillant az első nap sugara, ami egyre feljebb emelkedett és szórta szanaszét enyhe sugarát, ami egy kicsit megenyhítette azt a zord időt, amit már annyira untak az emberek. A járdákon is kis vízfolyások jöttek létre. Így már nem kellett félni attól, hogy esetleg elcsúszik valaki.

Peter tovább aludt, észre sem vette, hogy a lány már korábban felkelt, pedig még az arcát is megcirógatta neki, de erre csak egy kicsit arrébb húzta az arcát.

Kate kiment a konyhába és azon töprengett mivel tudná meglepni Petert. Szerette volna meglepni a férfit, ha már vele maradt egész este. Nem nagyon tudta mihez kezdjen, mert egyetlen egy recept sem volt a fejében, de az érzéseire hallgatva aztán palacsintát sütött. Mindenfelé szállt a liszt és minden tiszta tojás volt. egészen felszabadultnak érezte magát. Nem gondolta, hogy ennyire jól fogja magát érezni. Már sütötte a palacsintákat mikor eszébe jutott ideje lenne már meginni egy erős kávét. A kávé illata szépen lassan terjedni kezdett és vastag párafelhővel borította be az egész lakást. Peter lette az egyik lábát majd ásítozva megtörölte az arcát és elindult kifelé a konyhába.

-        Miért keltél fel ilyen korán?

-        Nem tudtam már tovább aludni és szerettelek volna meglepni egy kis kedvességgel.

-        De nem kellett volna semmi. Nem azért maradtam veled. Nem kellett volna ezzel fárasztani magad.

-        Nem volt fáradtság még jó is volt, mert eltudtam felejteni mindent.

-        Palacsintát csináltál, de jó! Nem is tudtam, hogy emlékszel ilyenekre.

-        Én se hittem, de látod megcsináltam.

-        Akkor ehetünk is!

Kate elővette a tűzhely feletti szekrényből két bögrét és kávét töltött bele. Felültek a konyhapultra és falatozni kezdtek a palacsintából. Mind a ketten lelkesen ettek Peter kisebb darabokra szedte szét és meglocsolta lekvárral. Kate csak úgy magában ette. Peter rámosolygott a lányra, Kate csak enyhén viszonyozta ezt. Peter a második palacsintát vette el.

-        -Na hogy ízlik?

-        -Szerintem fino…m… - köhögni  kezdett. Gyorsan bele kortyolt a kávé, de ez sem vitte le azt a darabot, amit lenyelt.

Kate teljesen megrémült, mert mikor a férfira pillantott akkor vette észre, hogy hatalmasra van duzzadva a nyaka és az arca is egyre vörösebb lett. Majd eszméletét vesztve leesett a székről. A lány azt sem tudta, hogy mit csináljon. A férfi a földön feküdt és egyre több színt játszott az arca. A lány letérdelt melléje és próbálta kitalálni mi lehet a baja. Erőt vett magán Kate és felhívta a mentőket. Nem tudta rendesen elmondani, hogy mi a baja. Oldalra fektette így a kigurult a torkából az a darab palacsinta ami megakadt, de továbbra sem volt magánál. Megpróbálta őt lélegeztetni, de semmi nem történt. A lányt egyre jobban körbe vette annak a lehetősége is, hogy meghal Peter mire odaérnek a mentősök. Magában végig imádkozott, hogy megérkezzenek. Megszólalt a kapucsengő és megjöttek a mentősök. Nem mondtak semmit a lánynak egyből feltették a hordágyra és már vitték is a kórház felé. Kate velük ment, de továbbra sem tudott meg semmit. A sürgősségire vitték a férfit. A nő csendben ült a folyosán és várta, hogy történjen valami. Számtalan orvos, nővér haladt mellette, de senki sem tudott még semmit. Közben a többiek is megérkeztek legalább már vigasztalták valamennyire a lányt…

8. rész

A lány dermedten állt Briana-val szemben. Nem tudta, hogy elítélik-e őt vagy mellette fognak állni. Ő semmi rosszat nem akart. Csak valamivel viszonozni szerette volna a férfi kedvesség igaz elég rosszul sült el a dolog.

-        Nincs semmi gond Kate! Te nem tudhattad, hogy glutén érzékeny és persze még a mogyoróra is allergiás!

-        Ez igaz, de nem kellett volna találgatnom és most nem lenne ez.

-        Nem lesz semmi gondja már előfordult vele máskor is. – szólalt meg Simon is.

-        Valóban? – csendült meg a lány hangjában is egy kis remény.

-        Nem csak próbáltalak vigasztalni. – mondta végül is a férfi.

Kedves tőled…

Egy kicsit csend ült közéjük. Várták, hogy végre megérkezzen az orvos. Egy nővér sietett feléjük. Mindannyian kérően néztek rá hátha hozzájuk siet, de sajnos nem. Kate újra megszólalt.

-        Szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért!

-        Semmi. Gond korai volt még az.

-        Biztos bolondnak néztetek!

-        Én a te helyedben el sem jöttem volna még nagyon gyenge voltál. Nem kellett volna ennyi mindent rád zúdítani.

-        Köszönöm, hogy ennyire megértőek vagyok. Engem annyira idegesít, hogy senki nem akar jönni végre valamit mondani Peterről. Mi van akkor, ha komolyabb baja lett. Nem kapott levegőt rendesen amíg kiértek a mentők akkor a végén majdnem kell őt ápolni mert olyan lesz mint egy zöldség.

-        Erre ne is gondolj Kate kérlek és próbálj megnyugodni végre.

Odakint újra szállingózott a hó. Hatalmas volt a nyugalom csak egy-egy elhaladó nővér törte meg ezt a csendet. A hó hatalmas csillagokként huppantak le a földre. Annyira álmosító volt minden.

A folyosó legvégén kinyílt az ajtó és végre megjelent az-az orvos aki Peter kezelte. Ahogy haladt feléjük levette a fejéről a kendőt megtörölte a homlokát. Az arca semmilyen érzelmet nem tükrözött nem lehetett eldönteni, hogy eredményesen zárták a kezelést vagy bármit. Mikor odaért mind a hárman úgy vetették magukat rá az orvosra mint a vadász prédájára.

-        Önök a beteg hozzá tartozói…

9. rész

-        Igen mi vagyunk! – szólaltak meg kórusban.

-        Túl élte? – csattant ki Kate a kérdés.

-        Ez nem kérdés! Szerencsére időben érkezett a segítség.

-        Hála Istennek.

-        Ma még bent kell maradni, de holnap már haza is mehet.

-        Bemehetünk hozzá?

-        Pár óra múlva teljesen magán lesz akkor már igen, de egyenlőre azért hagyják pihenni.

-        Rendben. Nagyon köszönjük!

Ezzel az orvos el is ment.

-        Na, látod megúszta nem sikerült kinyírnod.

-        Pedig egy kicsit lehet nem ártott volna neki, legalább megbosszultad volna azt, hogy megcsalt téged!

-        Hogy micsoda? Megcsalt?

-        Miért te ezt nem tudtad? – Bryanna oldalba lökte a férfit, hogy jobb lett volna, ha ezt nem mondja el. De neki szemmel láthatóan nagyon tetszett, hogy új dolgot mondhatott a lánynak – Nem mondta el neked? Akkor bocsánat elszóltam magam.

-        Nem mondott semmi ilyet, de akkor már értem, hogy mi történt.

-        Kate ne foglalkozz vele, azóta már nagyon sokat változott és rájött mennyire szeret téged!

-        Így már nem igazán tudok benne megbízni…Jobb ha én most el is megyek…

-        Ne menj el! Legalább várd meg míg felébred.

-        Sajnálom, most nem tudok maradni. Sziasztok! Majd szóljatok, ha van valami!

Kate-ben összedőlt minden amit eddig felépített magában. Valóban kezdte megkedvelni a férfit. Megbízott benne és közel engedte magához. Újra azt érezte, hogy egyedül maradt abban a hatalmas világban. Csak egyetlen porszem volt. nem is igazán tudta, hogy hova megy minél távolabb a kórháztól. Egy buszmegálló mellett haladt el leült és várt. Pár perc múlva jött busz és arra fel is szállt. A George Washington híd felé haladt. Nem messze hídtól leszállt. Egy vidám kis francia étterem volt a közelben. Mennyi illatok áradtak ki belőle így nem tudott ellen állni. Odabent mindent tölgyfa borított és a lakk illata keveredett a sültekével. Szerencsére nem voltak túl sokan az egyik ablaknál helyet foglalt. Kicsit nézelődött megszagolta az asztalon lévő virágokat és meg is érkezett a pincér. Egy nagy tál francia hagymalevest kért most valahogy másra nem is vágyott. Pont mikor megérkezett a levese az ajtó felé pillantott és magas gesztenye barna hajú, kékszemű férfit pillantott meg. egyenesen felé haladt…

10. rész

-        Szabad ez a hely? – érdeklődött a férfi.

-        Sajnálom, de nem!

-        Vár esetleg valakit?

-        Ahhoz meg mi köze?

-        Nem kérdezősködött a férfi fogta magát és leült a lánnyal szemben.

-        Miért ül ilyen búsan itt?

-        Uram jobb lenne, ha nem kérdezősködne…

-        Akkor meséljen maga! Iszik valamit?

-        Nem köszönöm.

-        Akkor egy chardoney lesz!

-        Az a kedvencem! Honnan tudta?

-        Csak a szemébe kellett néznem és onnan.

Annak ellenére, hogy a férfi először nagyon mogorvának tűnt ez után mintha felkeltette volna a rokonszenvét a lányban.

-        Mindig ezzel a szöveggel hódít?

-        Nem lehetne, hogy tegezzük egymást?

-        Lehet könnyebb lenne!

Kate nem is gondolta, hogy egy ismeretlen emberrel ilyen jól el tud majd beszélgetni.

-        Már egy ideje beszélgetünk meg tudnád mondani a keresztnevedet?

-        Kate-nek hívnak.

-        Én Donoven vagyok. Akkor most már legalább ezt is tudjuk.

Még legalább két órát beszélgettek. Több üveg bor is elfogyott, ideje volt már haza indulni. A lánynak egy kicsit a fejébe is szállt a bor, de nem foglalkozott vele, mert úgy érezte, hogy valaki van tényleg aki megérti. Egészen haza kísérte őt a férfi. Kate nem tudta magában eldönteni, hogy felvigye-e magához vagy sem. A bor azt mondta benne ideje lenne már egy kis kaland, de a józan énje amennyire csak lehetett tiltakozott ellene. De végül is eldöntötte azt mit is szeretne igazán.

-        Nem jönnél fel hozzám? Van még egy üveg borom!

-        A szüleid nem fognak szólni semmit?

-        Most viccelsz?

-        Egyedül lakom!

-        Akkor rendben.

A férfi arcára gyerekes mosoly ült ki, mintha már most megkapta volna a karácsonyi ajándékát. Felmentek a lakásba. A férfi leült a kanapéra és várta, hogy visszajöjjön Kate az üveg borral. Már majdnem eltelt tíz perc is mikor megjelent egy kis köntösben. Ahogy haladt a férfi felé szépen lassan lecsúsztatta magáról. Fekete csipkés melltartó és bugyi volt rajta harisnyatartóval. Nem igazán tudta maga sem, hogy mit csinál. A férfi kidülledt szemekkel figyelte őt. A lány közel hajolt hozzá végig cirógatta az arcát. Donovennek sem kellett több magára rántott a lányt. Vadul csókolózni kezdtek. Olyanok voltak, mint tinédzser. Sietve tépték le a férfiról a ruhát. mind a kettőjükben tüzelt a vágy. Kate egyre jobban átadta magát az érzéseknek. Kate nyakát csókolgatni kezdte a férfi egyre feljebb haladt az arcához. Az ujjait végig futtatta a vonalain. A lány megcsókolta a hasát így mind a ketten megremegtek.

Az egész testét forró csókokkal borítottam el és ő is simogatni kezdett. Ez után annyira bevadultak, hogy leestek a kanapéról így a földön folytatták tovább. Kate agya teljesen kiürült elfelejtette azt, hogy bosszúból csinálja ezt az egészet. Igen is jó volt neki is. Az érzéseik a tetőfokig emelkedtek és egymásé lettek, úgy forrtak össze mint pecsét a papírral. Mind a ketten fújtatva és leizzadva feküdtek egymás mellett…

11. rész

Kate maga sem tudta igazán, hogy mit csinált, de csak így tudott kijönni belőle az a düh ami felgyülemlett Peter hazugsága miatt. Nem igazán értette, hogy miért dühíti ennyire a dolog hiszen nem is szerette őt. Vagy mégis? Valami kialakulóban volt? Folyamatosan ez kattogatott az agyában.

Az este még csendesebb volt mint valaha. A városra sötét fekete kabát módjára borult rá az ég. A csillagok iss mélyen megbújtak a felhők mögött. A Time Squere-en is egy pillanatra kialudtak a fények aztán újra villódzva csillámlani kezdett minden.

Reggel volt. Kate a másik oldalára fordult és akkor érezte meg, hogy szőrős férfi kar ér hozzá az oldalához. Valami azt súgta neki, hogy csukja be a szemét és ismételje meg újra, hogy valóban jól érezte-e, de sajnos ugyan az volt. visszagondolva rájött, hogy az este minden egyes pillanata igaz volt.

Kicsit el is szégyellte magát, mert teljesen meztelen volt csak a takaró rejtette el a bájait. Zavartan felpattan és magával vitte a fürdőbe leplét. Bele nézett a tükörbe. Az arca nyúzott és sápadt volt. Nagyon rég nézett ki ennyire rosszul. Sietve felöltözött és berohant a konyhába. A férfi még mindig szuszogva aludt. Kate azt hitte, hogy nem is fog felébredni, de aztán hallotta, hogy besomfordált a mosdóba. Aztán pedig megjelent a konyában.

Átkarolta a nőt. Kate megremegett, de nem attól, hogy jól esett neki sokkal inkább attól, hogy megrémült.

-        Kérlek ne! – szólalt meg elcsukló hangon.

-        Miért? Mi a baj? – döbbent meg egy kicsit a férfi és egy kicsit hátra hőkölt.

-        Rosszul keltem. – válaszolta kedvtelenül.

-        Nem is csodálom, ahogy csináltuk az este…

-        Kérlek ne emlegesd…

-        Miért talán megbántad?

-        Nem bántam meg, de jobb lenne, ha…

-        Jobb lenne, ha elmennék. Valóban ezt akarod?

-        Nem…igen. – válaszolta zavartan.

-        Látom nagyon zavart vagy. Akkor összeszedem a ruhámat és megyek. Találkozhatunk még valamikor?

-        Meg van a számom ugye?

-        Igen akkor majd hívj, ha lesz kedved.

Csókot nyomott a nő arcára a férfi és otthagyta őt. Kate-t eltöltötte  a nyugalom. De sajnos ez csak egy pár percig tartott, mert valaki kopogott. Bryana volt az. Donovan is akkor slisszolt ki az ajtón. Így Bryanna látott mindent. Hatalmas nyitotta a szemeit. Nem igazán tudta valóban jól lát-e. dermedten megállt és a férfi után tekintett.

-        Most jól láttam? Vagy képzelődtem?

-        Igen…jól. – válaszolt Kate és az ajkaiba harapott.

-        Nem gondoltam volna…

-        Nem jönnél inkább be és akkor bent folytathatjuk tovább.

-        De.

-        Bementek a konyhába. Mind a ketten zavartan leültek egy székre. Bryana nem tudta mit kérdezzen. Kate félt el kezdeni. Mind a ketten a másikra vártak.

-        Ugye nem azért csináltad, hogy bosszút állj Peteren?

-        Honnan tudod, hogy bármit is csináltunk?

-        Elég a szemedbe nézni. Annyira már ismerlek.

-        Részben azért, de tőle már nem akarok semmit.

-        Ezt most komolyan mondod? Hogyan fogod ezt elmondani neki?

-        Nem tervezem, hogy beszélek vele.

-        Pedig holnap kiengedik és el fog jönni hozzád.

-        Nem leszek egyedül. Majd felhívom Donovan-t. vagy még jobbat tudok csinálunk egy közös vacsorát. Vagyis azt mondom neki csak mi leszünk ketten és végül is hárman leszünk.

-        Ezt nem teheted meg vele. Ő már megbánta amit tett.

-        Engem ez nem igazán érdekel.

Bryanna nem hitt a fülének hogyan lehet ennyi harag és gyűlölet a nőben. Kate mindig is a béke és a nyugalom hordozója volt az egész csapatban. Most pedig ő akarta meggyújtani a puskaporos hordót. Nem volt kedve tovább maradni. Egyetlen egy szót sem akart vele váltani, de sajnos még ennyivel nem hagyhatta ott.

-        Kate lenne hozzád egy kérdésem. Igaz, hogy még messze van…de minél előbb el kell kezdeni a készülődést. Minden évben közös karácsonyi vacsora van. Ebben az évben úgy volt, hogy te csinálod majd. Nem tudom be vállalod-e esetleg?

-        Ez most komoly? Nagyon szívesen. Legalább megmutathatom, hogy újra a régi vagyok, leszek.

Bryanna újra nem jót sejtett, de inkább meg sem kérdezte. Csak mosolygó arccal elköszönt és magára hagyta a nőt…

12. rész

Kate magával harcolt. Olyan volt, mintha az egyik vállán egy angyal ült volna a másikon pedig egy ördög. Ide – oda billegtek a gondolatai. Az egyik pillanatban szerette volna Petert további megleckéztetésben részesíteni. A másik oldal pedig az volt, hogy inkább hagyja békén. Az őrlődésben teljesen elfelejtette azt, hogy még mennyi mindenre nem is emlékezik, de nem is zavarta őt. Meg volt azzal az emlékkel amiket eddig visszakapott.

Peter magára maradt egy kicsit. Maga sem értette igazán hol van Kate. Miért nincs mellette. A többiek sem voltak sehol. Csak néha egy nővér nézett be hozzá. Már igazából semmi baja nem volt, de még sem akarták haza engedni. Az orvos attól félt, hogy maradt valamilyen korosodása még is, mert majdnem négy percig nem kapott rendesen levegőt. Nem tudott mit csinálni a fiókjában talált egy újságot és azt olvasta. A nővér újra benézett hozzá.

-        Nem mehetnék még haza? – nyafogott mint egy kisgyerek.

-        A doktor úr mit mondott?

-        Nem volt még itt!

-        Akkor szólok neki.

-        Köszönöm, mert nem érek rá vár otthon a leendő feleségem.

-        Gratulálok hozzá.

-        Még azért nem tartunk teljesen ott, de jó úton haladunk.

Az orvossal jött vissza a nővér. Szerencsére Peter végre megszabadult a börtönéből. Összepakolt és elindult hazafelé. Gondolkodott rajta, hogy meglepi Kate-t, de inkább haza ment. Valami azt súgta jobb lenne egy kicsit pihenni inkább.

A lakása a negyedik emelten volt. nem volt kedve lépcsőzni így lifttel ment. Amikor a kulcsáért nyúlt odabentről csaholást lehetett hallani. Mikor kinyitott az ajtót egy fekete fehér pöttyös gombolyag ugrott feléje. William volt a francia buldog. Leült gazdája elé és kedvesen fujtatott előtte. Olyan volt mint egy pufogó vipera.

-        Na mi újság veled kis öreg? – úgy beszélt hozzá mintha várta volna, hogy válaszoljon neki.

Görbe lábaival ide-oda somfordált.

Nagyon hiányzott neki már.  Főleg úgy, hogy szinte minden hova magával vitte. A munkahelyre ott is külön helye volt. ha teniszezni ment akkor is vele tartott. Igaz a golfozást szerette a legjobban. Mindig visszahozta a tóból a labdát. Addig amíg nem volt itthon Peter a gondok adott neki enni.

Ide-oda szaladgált a lába előtt. Alig tudott tőle bejutni a lakásba. Látszott, hogy unatkozott a kutya mert az ülőgarnitúráról a földön voltak a párnák.

Peter-re rátört az álom, de még előtte elment zuhanyozni. A fürdés után már nem volt mást tenni csak nyugovóra térni.  Megigazított a párnákat és lefeküdt az ágyára. Az éjjeli szekrények a nyomulós csaj telefonszáma volt, aki még az előtt adta meg a telefonszámát mikor még nem jött haza Kate. Nem tervezte akkor sem, hogy felhívja, de mégis jó volt, hogy ott volt mellette. Azon töprengett miért nem jött be hozzá Kate. Igaz arra egyáltalán nem gondolt ami valójában volt. Már késő volt így nem hívta fel, pedig többször is a telefonja felé pillantott. Jó lett volna még lefekvés előtt hallani a hangját és megnyugtatta volna őt, hogy csak azért nem ment be, mert rosszul érezte magát egy kicsit. Nem volt már ereje tovább gondolkodni. Jó éjszakát kívánt hűséges barátjának és hasra fordul szuszogva el aludt.

 William mindig vele aludt az ágyban ezt elég egy pár leendő barátnő neheztelte is. Kate-tel nem volt ilyen gond ő nagyon szerette a kutyát volt, hogy nála is maradt egy időre mikor Peternek külföldre kellett mennie. Azóta még nem találkoztak így nem igazán lehetett tudni, hogy mi is lenne belőle.  

Peter pozitív jövőt sejtett. Kate annál inkább sötétet annyira szíven ütötte őt amit Jonathan mondott egyre jobban kirajzolódott benne egy ötlet ami tudta, hogy a férfi számára nem lesz éppen kellemes…

13. rész

Fél nyolc lehetett mikor Peter felkelt. Már megszokta, hogy nem alszik sokáig. Igaz csak 10-re kellett neki munkába menni mindig korábban kelt fel, mert átnézte még az ügyeit mielőtt bement volna az irodába. William hűségesen ott ült mellette. Várta, hogy vele is foglalkozzon. Többször is felakart ugrani a combjára, de nem sikerült neki. Peter kicsit megsajnálta így végül is megsimogatta majd adott neki enni. Már elég éhes volt, mert vadul vette magát neki az edényének. Végig röfögő hangot hallatott. Általában ilyenkor elgondolkodott rajta a férfi, hogy véletlenül annak idején a menhelyről nem-e egy malacot hozott haza. Nyolc órakor ideje volt elkezdeni készülődni. Túl sok választás nem volt öltönyt kellett felvenni esetleg azzal variálhatott, hogy milyen színű nyakkendőt párosít hozzá. Általában meg volt minden egyes napra más szín jutott. Mondjuk ez az ügyféltől is függött és persze a bírótól is, mert mindegy egyes bírónak meg volt, hogy melyik színt nem szívesen látta a tárgyaló teremben. Most egy királykéket kötött fel. Meg igazította az ingjét bepakolt a táskájába. A kutya lendületesen megindult utána.

-        Most nem jöhetsz velem! – a kutya szomorkodva nézett utána. Kérlelően, hogy azért mégis vigye magával.

Bekulcsolta az ajtót és elindult lefelé. Ahhoz képest, hogy már nyolc is bőven el volt még minden teljesen kihalt volt. A sárga taxik lomhán haladtak előre. Peter is intett az egyiknek azt hitte, hogy először meg sem áll előtte, de aztán egy kicsit tovább gurulva leparkolt előtte. Egy arab sofőr volt, aki nem olyan rég költözhetett a New York-ba mert nem tudott még rendesen angolul. Csendes arab zene szólt az autóban. Peter erre a kis időre úgy érezte magát mintha valamelyik arab országban lett volna.

Nemsokára megérkezett a céghez. Hatalmas üvegtorony volt az egész. Visszatükröződtek benne a hófelhők. Elindult a bejárathoz az engedelmesen kinyílt. A portán egy idősebb férfi ült. Biccentett a fejével Peter is viszonozta ezt és a lift felé ment.

Mikor már majdnem bezárult a lift ajtaja egy csinos vöröses göndör hajú nő lépett be a liftbe. Fekete kosztüm volt rajta. A nyakában végig fekete gyöngysor tekergett egyenesen be a blúza alá. Úgy csinált mintha melege lett volna és egy gombot kigombolt a blúzán. Peter vigyorogni kezdett már nagyon régen flörtöltek vele ennyire nyilvánvalóan. A nő várta, hogy valamit reagál a férfi. De végül is csak tovább vigyorgott mint egy kisgyerek. A férfi irodájánál elváltak egymástól. A nő visszanézett hátha mégis kap valami reakciót, de sajnos ezt hiába várta. Peter magabiztosan lépkedett be az irodájába mikor megcsörrent a telefonja…

14. rész

Kivette a zsebéből a telefonját az arcára széles mosoly húzódott. Kate hívta őt. Már egy pár napja várta, hogy végre valami életjelet adjon magáról és most végre nem kellett tovább várni mert itt volt.

-        Szia! Rég beszéltünk!

-        Igen egy kicsit el voltam foglalkozva magammal.

-        Pedig már azt hittem, hogy haragszol valamiért.

-        Nem dehogy. Szeretnélek ma este meghívni egy kis vacsorára.

-        Ez jól hangzik.

-        Nem messze tőlünk nyílt egy étterem. Az a neve, hogy Goldfish. Este hétre foglaltattam asztalt.

-        Rendben addigra én is végzek. Ott találkozunk.

-        Okés. Szia!

-        Szia!

Sikerült megnyugodnia. Újra biztos volt abban, hogy a lánynak nincs semmi baja. Igazából nem is értette miért pont ez derengett ennyi ideig a fejében. Odasétált az asztalához. Mikor rápillantott akkor vette észre, hogy egy halom ügyfél kartonja hever asztalon. Csendben leült a székére és lapozgatni kezdte. Elég sok volt számára, ami ismerős volt, de nem igazán tudta, hogy miért. Ekkor pillantotta meg a földön egy cetlit. Ez állt rajta: - újra tárgyalt ügyek listája – nem értette, hogy miért kerültek ezek oda, mert mind olyan volt, hogy voltak megdönthető bizonyítékok. Mikor már majdnem teljesen bele merült volna újra megcsörrent a telefonja. Most Bryanna hívta.

-        Szia Bryanna vagyok!

-        Szia! Milyen meglepetés!

-        Tudom mostanában nem nagyon beszéltünk, de most mindenképp fel akartalak hívni. Kate tudja, hogy megcsaltad őt.

-        Mi csoda? Kitől tudta meg?

-        Jonathan mondta el mikor ott voltunk a kórházban.

-        Akkor jól éreztem, hogy valami nincs rendben. Látom ideje lenne elbeszélgetnem John-nal, mert ő miatta kerültem bele abba a zűrbe.

-        Nem tudom teljesen, hogy mit tervezett, de szeretne téged megszégyeníteni. Van egy férfi akivel szórakozik ő is ott lesz.

-        Ha tudnád, hogy mi is volt igazából nem hiszem, ilyenen törné a fejét.

-        Peter ideje lenne, ha nekem is elmondanád mi volt aznap este. Én akkor sem hittem, hogy te megcsaltad őt.

-        Ráérsz most Bry?

-        Igen még pár elintézek az esküvővel kapcsolatban és aztán szabad vagyok. Hol találkozzunk?

-        Pears-ben 10 perc múlva.

-        Akkor ott!

Peter nem is gondolta, hogy Bryannának fogja először elmondani mi is történt azon az estén. Minden egyes nap megbánta azt amit tett. De Jonathanban annyira megbízott, hogy falazott neki. De ezek után már egyáltalán nem volt biztos abban, hogy bármi féle barátságot is kérne még a férfitől.  

Mind a ketten pontosan érkeztek. Bryanna nagyon csinosan volt felöltözve hosszú fehér szövetkabát volt rajta az arca mosolygós volt. Peter már nagyon régen látta őt ennyire nyugodtnak.

-        Kérsz inni valamit?

-        Csak egy kávét!

-        Én is!

Peter kicsit tördelte a kezét olyan volt mintha egy vallatáson lett volna. Nem tudta hol is kezdje. Kereste a szavakat, de egyre jobban azt érezte, hogy süllyed el ebben a szótengerben.

-        Elmeséled akkor mi is volt valójában, mert valami nagyon bűzlött akkor is!

-        Igen elég sok minden máshogy volt… elég hülye és naiv voltam… de segíteni szerettem volna ehelyett pedig én kerültem a bajban.

-        Nincs túl sok időm el kezded végre?

-        Igen… szóval…

15. rész

Kate magában örült. Nem is gondolta, hogy olyan könnyen igent mond neki a férfi. Még maga sem gondolta teljesen át amit szeretne. Hosszú idő után kinyitotta a szekrényét és mélyen merült, hogy valami alkalmas ruhadarabot találjon az estére.

Bryanna tágra nyílt szemekkel várta, hogy végre megszólaljon Peter.

-        Szóval…biztosan emlékszel, hogy egy álarcos bál volt aznap.

-        Igen Kate és én rendeztem.

-        Aznap szeretett volna veled összejönni Jonathan. Én Zorrónak ő pedig valami katonának volt öltözve. Az egyik csaj odament hozzá, hogy mutasson már be nekem. Mondtam Jonathannak, hogy én nem akarok a csajtól semmit, mert Kate nagyon fontos számomra. Erre ő felbuzdult, hogy cseréljünk jelmezt. Így a csaj azt hitte, hogy én vagyok az, akivel lefekszik. Ekkor nyitott be Kate és azt hitte én vagyok. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk beszélni. Tudtam, hogy te így semmi féle képen nem fogsz összejönni Jonathannal, ha kiderül, hogy mit csinált.

-        Így magadra vállaltak. Reménykedtél benne, hogy majd Kate-tel el tudjátok intézni.

-        Igen így gondoltam. A Párizsi útjáról nem tudtam semmit. Nem mondta el, hogy van ilyen lehetőség.

-        Akkor miért nem mondtad el azóta? Én semmi féle képen nem jöttem volna össze Jonathannal.

-        Nem gondoltam, hogy még egyszer ki fog derülni pont úgy nem, hogy Jonathan fogja kikotyogni, aki védve lett volna ezzel.

-        Én azt mondom jobb lenne, ha még is elmennél ma este és végre tisztáznátok.

-        Nem hiszem, hinne…

-        Egy próbát megér.

Peter teljesen felvillanyozta az, hogy végre elmondta valakinek az igazságot. Újra remény ébredt afelé, hogy valami legyen még a lánnyal. Még nagyon messze volt az este, de a délután további részében csak erre tudott gondolni. Szétválogatta a kartonokat és utána el is indult hazafelé. Beugrott egy virágoshoz ahol a lány kedvenc virágából sárga rózsából készítetett csokrot.

Mikor hazaért William lelkesen várta őt mintha tudta volna, hogy gazdája is szintén izgatott. Össze-vissza pattogott. Kétadagnyi kutyakaját és megevett, de még mindig éhesen nézett gazdájára. Tovább nem nagyon foglalkozott kutyájával, mert elment lezuhanyozott és kiválasztotta, hogy mit vegyen fel. Egy halvány kék ingre jutott a választás. Kate is lázban égett már. Egy padlizsán színű hosszú ruhát választott aminek muszlin anyaga volt. amint kivette egyből bele is szeretett. Peternek is csak az utolsó simítások voltak megigazította haját fél hét volt mikor kész lett.

Egyszerre indultak el. Kate mellett egy fiatal szerelmes pár sétált el. Erősen fogták a kezüket és próbálták egymást melegíteni. Ahogy őket látta bűntudat ébredt benne. Mintha magához tért volna. Nem értette, hogy miért akar bosszút állni férfin mikor oda van érte. Ahogy egyre közelebb ért kirajzolódott benne, hogy bocsánatot kér azért, amit tervezett. Peter lassan lépdelt a csúszós járdán. Az arra járó hölgyek kedvesen mosolyogtak rá. Nagyon örültek volna annak, hogy nekik vinné a virágot, de sajnos nem. kicsit összébb húzta magán a kabátot, mert fagyos szél rohant végig a járdán.

Kate már odaért, helyet foglalt nemsokára megérkezett Donovan is.

-        Akkor, hogy tervezed?

-        Nincs terv. Bocsánatot kérek tőle…

Ekkor már megérkezett Peter is. Megakart szólalni, de nem volt nagyon ideje, mert amit látott az magáért beszélt.

Amint meglátta Donovan a férfit rávetette magát a lányra és csókolózni kezdtek. Peter nem szólt semmit csak hátat fordított a csokrot leejtette és el rohant. Kate-nek sikerül ellöknie magától a férfit.

-        Ezt miért kellett tenned? Most akartam elmondani, neki, hogy megbocsájtok.

-        Azt hittem te is ezt szeretnéd.

-        Tudom, hogy direkt csináltad.

Felpattant a nő és a férfi után rohant, de már nem látta őt sehol. Csak a szél fújt és a fagyott havat kavarta. Próbálta őt hívni, de nem vette fel csak az üzenetrögzítő válaszolt.

Peter haza rohant. Úgy érezte, amit addig felépített az mind az enyészeté lett. Nem érdekelte őt semmi. Ott hevert az ágya mellett egy telefonszám, amit úgy gondolt épp ideje lesz felhívni…

16. rész

Többször tárcsázott, de aztán mindig letette nem tudta magát rávenni, hogy végre megtegye. Végig Kate járt az eszébe. Nem tudta őt elengedni. Újra és újra beütötte a számokat. Aztán már csörgött is a telefonja. Utána azért imádkozott, hogy ne vegye fel, de ez nem jött össze. 

-        Hello Peter!

-        Hello Carla!

-        Azt hittem már soha nem fogsz felhívni.

-        Nem volt itt az ideje még.

-        Remélem most már csak rajtam jár az eszed!

-        Csak is rajtad.

Megbeszéltek egy randit. Ezt az egy lehetőség tudta arra, hogy elfelejtse Kate-t. azt gondolta, hogy soha nem fog eljönni majd ez. Nem is öltözött át csak fújt magára egy kis parfümöt is útnak indult. Az egyik közeli kocsmában találkoztak. A nő ott ült a pultnál éppen akar kért magának egy italt.

-        Azt én fizetem! – kiáltott oda.

A nő lejjebb húzta a combjaira a szoknyát a hang irányába fordult. Egyből ragyogni kezdett mint egy gyémánt. Nem telt el olyan nap, hogy várta a férfi hívását.

-        Nem hittem, hogy valóban eljössz!

-        Ne haragudja a múltkoriért, de volt egy pár dolgom!

Egy céges bulin ismerkedtek meg. a nő felírta arra a kis lapra a számát. Közben kiderült, hogy Kate is hazajön így egyáltalán nem szeretett volna semmi további, de most már szabad a vásár. Nincs senkihez kötve. Iszogatni kezdtek. Először nagyon jó kedvük volt, de ez szépen lassan apadni kezdett főleg akkor mikor elmondta Peter, hogy mi is történt ma vele.

-        Érted…oda megyek… virággal… hukk és mit látok? Egymást falják.

-        Peter lehet már többet nem kellene innod.

-        Nem is tervezem már, mert haza sem tudok menni.

-        Nem gond, én haza viszlek.

-        Ne haragudj nem ezt terveztem mára.

-        Látom, szereted őt így nincs is értelme, hogy bármi mást is akarjak.

-        Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy.

Peter nagyon rosszul nézett ki így Carla szólt még embernek, hogy segítsen őt haza vinni. A férfi már húzta a lábát. Nem is nagyon tudta, hogy hova viszik. Már csak azt érezte, hogy arcát végig simítja a párnak. A nő levetkőztette őt. Majd lefeküdt melléje. Egész este nem aludt attól félt, hogy a férfi megfullad a hányásában így folyamatosan hallgatta, hogy lélegzik-e még. Korán reggel volt mikor arra ébredtek, hogy valaki kopog. Carla belebújt Peter köpenyébe és az ajtóhoz sietett. A kukucskálón kinézve megpillantott egy nőt. Nem tudta ki lehet.

Kate volt az. teljesen meglepődött nem akar hinni a szemének.

-        Peter itthon van?

-        Igen alszik.

-        Jó estélye lehetett.

-        Eléggé elázott.

-        Meg amint látom partner is volt benne.

-        Nem történt semmi Kate.

-        Honnan tudod ki vagyok?

-        Egész este rólad mesélt…

-        És akkor most ő is megtette velem azt amit én vele.

-        Miért nem beszélsz te vele?

-        Jobb ha nem látom őt. Most megyek is.

Kate elviharzott. Maga sem tudta, hova megy csak minél messzebbre szeretett volna. Maga mögött akart hagyni mindent. Legszívesebben visszament volna Párizsba. Nem érezte magát elárulva, mert ő is olyat tett amit nem szabadott volna. Petert nem akarta látni egy jó darabig. Pedig egyre jobban közeledett a karácsony. Nem tudta egyáltalán, hogyan lehetne úgy megoldani, hogy ne legyen ott a férfi. Újra egyedül maradt. A szülei távol voltak. Bryanna sem akart vele túlságosan szóba állni. Pedig muszáj volt valamerre elindulni, mert így nem se barátság, se karácsony.

17. rész

Feladta a büszkeségét felhívta Bryanna-t. A nő nem gondolta, hogy felhívja őt főleg azért, mert bocsánatot szeretett volna kérni. Zavartan megölelték egymást. Olyanok voltak mint két ellenség.

-        Gondolom tudod miért hívtalak ide!

-        Igen, de szeretném a saját szádból hallani.

-        Szeretnék bocsánatot kérni.

-        Teljesen hülye voltam. Megbántam amit terveztem, mert amint látod az ellenkezőjére sült a dolog.

-        Hiába mondta neked, hogy az nem te vagy.

-        Nem hittem neked, így elveszettem újra Petert. Felmentem hozzá bocsánatot kérni, de ott volt nála egy csaj.

-        Hogy nézett ki?

-        Barna kleopátrás haja volt.

-        Remélem nem hitted el, hogy bármi is történt velük. Az a csaj vigaszként kellett neki. Mindig meghallgatta őt bármi gondja volt. de valóban csak beszélgettek.

Kate újra rájött, hogy mennyire esztelenül cselekedett. Meg kellett volna kérdezni Petert és nem elrohanni.

-        Elég sokszor próbáltam hívni, de nem veszi vagy üzenetrögzítő válaszol.

-        Nagyon elfoglalt és valóban sikerült őt megbántanod.

-        De Donovan volt, aki megcsókolt én ki akartam békülni vele.

-        Hát én nem tudom, hogy nektek milyen a szerelmi életetek, de rosszabb mint egy szappan opera. Ő látott téged, meg is te is azt hitted…. mi van?

-        Igen elég bonyolult. Nem tudom hogyan tudnád ez helyre hozni?

-        Karácsony még ott van egy lehetőségnek.

-        De nem fog eljönni.

-        Nem fogja lemondani… az egy jó alkalom lesz

Kate-ben már csak ez volt az egyetlen dolog. Ez tartott a lelket. Már nem érdekelte semmi, hogy kicsalt meg kit. Csak szeretett volna Peter mellett lenni. Érezni a parfümje illatát érezni. Bele túrni a hajába. Sajnos a tette még távolabb sodorták őt. Nap mint nap egyre távolabb került tőle.

A karácsonyi díszeket akart vásárolni, mikor átsétált a nappaliban és megpillantotta, hogy a kandalló feletti párkányon középről hiányzott valami. Valami gömb alakú tárgy lehetett és már pár éve helyet foglalhatott ott, mert már a látszottak a talpának a körvonalai. Már nagyon sokszor elment mellette, de csak most tűnt fel neki…

18. rész

Petert nem érdekelte, hogy mit hitt a nő. Ő tudta mi az igazság, de most ez izgatta őt legkevésbé. A múltkori korai lelépése miatt eléggé felfordulás kerekedett a munkában. Így egy pár napig lemondhatott arról, hogy korábban haza mehessen. Szépen lassan beköltözött a karácsony az irodákba. De mindenki tudta, hogy ez a karácsony már nem lesz olyan mint akkor volt. Kate és Peter mérföldekkel vannak egymástól. Bryanna sem vásárolt olyan lázasan ajándékot mint előző évben. Ilyenkor Jonathan is félre tette a keserű ábrázatát, de most mintha sokkal erősebben lehetett volna érezni rajta, hogy nagyon rossz kedve van.

Kate egyedül ment vásárolni, pedig mindig egyes évben együtt intézték ezt. Mindent kipróbáltak. Csináltak közös képet a mikulással. Forralt bort ittak, elmentek korcsolyázni, de most ezek mind elmaradtak.

Csúnya vastag köd burkolta be egész New York-ot. Annyira vastag volt a köd, hogy a hó sem akart átesni rajta.

William is morcosan üldögélt a párnáján. Rá sem nézett Peterre mikor hazaért. Gazdája azt, hitte, hogy valami baja van, mert elmaradt a szokásos üdvözlés ami minden egyes nap fogadta őt.

Bryanna és Kate összeállították az ünnepi menüt. Megírták a meghívókat aztán postára is adták őket.

-        Ugye el fog jönni?

-        Biztos vagyok benne.

-        Annyira, de annyira megbántam.

-        Akkor itt lesz az alkalom, hogy rendet rakj.

-        Tudom és ez is a célom.

Kate nagyon félt attól, hogy nem érkeznek meg időben a meghívók így többször is felhívta a postát, hogy valóban úton vannak-e már…

19. rész

Peter szeretett volna végre beszélni Jonathannal, hogy tisztázzak azt barátok vagy ellenségek-e valójában. Beültek egy a kedvenc helyükre. Már nagy régen nem voltak itt mintha ezt is elfelejtették volna. Pedig valódi törzsvendégek voltak. Mikor végeztek a munkában akkor mindannyian ide menekültek.

Jonathan feszülten várta, hogy végre megszólaljon Peter.

-        Nem veszekedni jöttem azt előre mondom. Csak szeretném végre tisztázni, hogy velem vagy ellenem vagy.

-        A barátod vagyok Peter ez nem kérdés!

-        Akkor miért kellett elmondani Kate-nek a megcsalásos dolgot. Főleg úgy, hogy téged mentettelek meg vele.

-        Figyelj elegem van abból, hogy mindig minden rólad szól. Elment Kate és akkor is téged kellett sajnálni. Mikor kórházban voltál akkor is.

-        Én soha nem akartam, hogy velem foglalkozzatok. Te amióta nem fejezted be a főiskolát azóta ellöktél magadtól mindenkit.

-        Mert így volt könnyebb. Tudtam, hogy mindig a te árnyékodban leszek.

-        De mi barátok vagyunk nem ellenfelek.

-        Gondolom azt nem tudtad, hogy már több hónapja munkanélküli vagyok?

-        Nem tudtam mivel soha nem mondtál semmit. Én úgy tekintek rád mintha testvérem lennél. Jobb lenne, ha eldöntenéd, hogy velem vagy ellenem vagy. Így nem tudok segíteni rajtad.

-        Annyira vicces vagy. Nem tudom, hogy ennyire álszent vagy valóban igazat mondasz-e.

Peter nagy levegőt, mert elöntötte az agyát a düh. Abban reménykedett, hogy a férfi végre felfogja, hogy most is mellette áll. Nem haragszik rá és segíteni akar neki. Mintha eddig egyetlen szó sem hagyta volna el a száját. Még egy próbálkozást tett arra, hogy tisztázzák a dolgokat. Jonathan a szíve mélyén tudta, hogy Peter jót akar neki, de a sok-sok év alatt annyira megszokta már, hogy mindenben kétkedik és véleményt alkot bárkiről és bármiről és sajnos csak a negatívat látta legtöbbször.

-        Jonathan felejtsük el az összes marhaságot! Én nem haragszom rád! Megígérem neked, hogy jobban odafogok rád figyelni mostantól.

-        Na ezt megnézem! Bármit kérek, megteszed neked?

-        Bármit… nem bármit azért…

-        Akkor van, egy ötletem nem akarunk elmenni ejtőernyőzni?

-        Most ezt komolyan mondod?

-        Ez az egy volt az életben amit megfogadtam, hogy soha nem fogok megtenni.

-        Akkor most bebizonyíthatod, hogy valóban barátok vagyunk-e.

Peter ekkor már érezte, hogy Jonathan is viccre veszi a dolgot vagyis megbocsájtott, de még az ugrásra szüksége van ahhoz, hogy valóban minden rendben legyen.

20. rész

Kate egyre jobban elkeseredett. A hetek alatt csak megával foglalkozott és a szüleit elfelejtette. Többször is hívták őt. Egyetlen egy telefon hívásra sem válaszolt. Szerette volna velük is rendbe hozni az eddigi dolgokat. Úgy érezte, hogy kezdi visszakapni önmagát az emlékek nem igazán voltak még a régiek, de az emberek iránt érzett dolgok mintha visszatértek volna. A szülei elég messze laktak. Texas állam egyik kis városában Fire Ville-ben. Egyetlen emlék sem derengett számára. Abban reménykedett, ha megérkezik egy pár dolog beugrik neki. Nem gondolkozott túl sokat megvette az első aznap induló gépre a jegyet. Nem pakolt be túl sok ruhát csak annyi amennyi egy kis kézi táskába befért. Felhívta Bryannát, hogy mik a tervei és hova megy. Szerette volna, hogy legalább egy ember tudjon róla hova is megy.

Az egész repülő utat végig aludta. Már csak arra ébredt fel, hogy landolt a repülőgép. Itt még hidegebb volt mikor kilépett az ajtón egyből végig futott az arcán a karmoló hideg. Egyáltalán nem zavarta őt. Cél tudatosan elindult a taxik felé. A címüket sem tudta ezt is Bryannától kérdezte meg. megmondta a taxisnak és már útnak is indultak.

21. rész

Peter abban bízott, hogy Jonathan nem gondolta komolyan az előző esti ejtőernyőzést. De sajnos másnap megjelent lelkesen és széles mosollyal. A férfi még akkor ébredt fel és még kávét sem ivott. William is morogva méregette a férfit, hogy ki lehet ilyen korán. Hétvége volt így ilyenkor nyugalom volt senki nem zavarta őket.

-        Komolyan gondolod, hogy  le akarsz ugrani?

-        Igen, teljesen, de csak úgy ha te is.

-        Rendben van.

-        Öltözz és menjünk!

Peter maga sem tudta, hogy miért mondott igent. Kiskorától kezdve fél a magasban így egyetlen porcikája sem volt biztos abban, hogy meg fogja-e valóban tenni. Már nagyon volt menekvés. Felöltözött és már indultak is. Többször is visszapillantott. Majd a másik férfira, de semmi esély nem volt arra, hogy vissza forduljanak. Taxival mentek a repülőtérre.

-        Nem gondoltam, hogy együtt fogjuk megcsinálni!

-        Én sem. Sőt soha nem is gondoltam erre.

-        Soha ne mond, hogy soha!

Jonathan úgy ment előre mintha már többször is járt volna itt. A pilótával is barátként üdvözölték egymást. Peter-en egyre jobban felülkerekedett a félelme, de most lehetőséget látott arra, hogy végre legyőzze.

Beszálltak a repülőgépbe és felvették a védőruhát. Elmondta nekik a segéd, hogyan működik az ejtőernyő. Mit kell meghúzni és kiugráskor mire kell figyelni. Emelkedni kezdett a gép. A repülőtér képe is egyre jobban zsugorodott. Pár perc után egyre jobban közeledtek a megfelelő magassághoz.

Nem félsz?

Én nem! már régóta vártam ezt a napot! – vigyorgott Jonathan.

Peter keze és lába is egyszerre kezdett el remegni. Olyan volt mintha nem engedelmeskedtek volna neki. Szólt a pilóta, ha készen állnak akkor ugorhatnak is. Peter és Jonathan az ajtóhoz léptek. A segéd kinyitotta mind a kettőjüket vágni kezdte az erős szél. Egyszer kétszer azt érezték, hogy magával is ragadja őket. Megszorították egymás karját. Peter szíve már a nyakában dobogott. Jonathan még mindig teljes nyugodtsággal várta a pillanatot. Megkapták a jelet és ugrottak.

Mind a ketten zuhanni kezdtek mint két kő. Hasították a levegőt. Széttárták karjaikat így már nem forogtak tovább csak egyenletesen zuhantak lefelé. A rettegés lassan átváltott eufória közeli érzéssé. Peter mintha elfelejtette volna azt, hogy mennyire retteg a magasságtól. Nagyon is élvezte. Mind a ketten feszülten várták, hogy végre elérjék azt a pontot, hogy kinyithassák az ernyőket.

Úgy nyíltak ki az ernyők mint két hatalmas pillangó. Innentől kezdve lelassult minden és volt idejük kicsi szemügyre venni az egész környezetet. Gyönyörű havas hegyek pihentek nem messze tőlük ezek lábaiknál fenyőfák ültek. Pár percig csodálhatták még a környéket, mert földet értek és egyet bukfenceztek a fűben. Mind a ketten ordítottak attól az érzéstől amit csak pár percig tudhattak sajátjukként.

-        Na, milyen volt?

-        Nagyon jó… azt hittem nem is éljük túl.

-        Látom érdemes volt! Tudod, hogy nem kellett volna megtenni ezt csak viccnek szántam.

-        Ezt előbb is mondhattad volna.

-        Most már mindig!

Ez a kis kiruccanás után még beültek sörözni és beszélgetni. Peter tudta még most sem az igazi kapcsolatuk, de akkor is jó irányba indultak el. Már is egy jobb út volt mint előtte…

22. rész

Kate a semmi köze felé haladt. A hegyek között bújt meg a kisváros. Mindegyik házat szinte a századfordulón építették csak a közeli pláza volt, ami legjobban a modern korra emlékeztette az arra járókat. Ahogy elhaladtak az iskola előtt mintha felvillant volna előtte egy emlék mikor még diák volt.

-        Kérem álljon meg egy pillanatra! – a sofőr fékezve megállt.

-        Valami baj van?

-        Nem csak valamit szeretnék megnézni!

Kate az épület felé sétált. Pont akkor szólalt meg a harang is a közeli templomban. A madarak is felrebbentek. A nő továbbra sem tudta, hogy miért érezte azt, hogy meg kell állni. Egy pillanatra azt hitte, hogy egy-két emlék foszlány megjelent, de most mégis ugyan úgy abban a ködben ült mint amiben elindult. Visszaszállt a taxiba és mentek tovább. A város végén volt nagy ranch oda mentek. Az úton két oldalt kerítések sorakoztak. Bánatos tehenek legelésztek a hó alól kikapart fűből. Az út egy hatalmas sápadt fehér épület felé haladt. A bejáratnál hatalmas timpanon nyugodott négy oszlopon.

Kifizette a sofőrnek az utat az pedig csendesen elhajtott.

Kate orrát megtöltötte a hűvös vidéki tiszta levegő. Már nagyon régen nem érezte azt, hogy ennyire jól esik neki levegőt venni.

Megállt a ház előtt és csodálta. Olyan volt mintha a lábát lebetonozták volna egyetlen egy lépést sem tudott megtenni. Aztán mégis elindult. A bőröndjét nehezen húzta a földön. Hirtelen pata dobogást lehetett hallani és a mögötte elterülő köves úton egy lovas jelent meg. hatalmas kalap volt rajta és vastag gyapjú kabát. Az arcán széles mosoly terült el. Mikor odaért a lányhoz sietve lepattant az állatról.

-        Kate tényleg te vagy az?

-        Igen én vagyok!

-        Gondolom azt nem tudod én ki vagy?

-        Azt nem.

-        George vagyok! Már egy jó ideje itt dolgozom a szüleidnél és együtt jártunk gimnáziumban.

-        Ne haragudj, semmi sem dereng!

-        Semmi gond. A szüleid tudják, hogy jöttél?

-        Nem.

-        Akkor gyere. Segítek bevinni a csomagodat.

Kate szíve verni kezdett egyre jobban és gyorsabban. Nem tudta, hogy fogja őt fogadni a családja. Hiszen annyira mostohán bánt velük. Soha nem hívta őket vissza. Mikor találkoztak akkor inkább elrohant mint, hogy megismerte volna őket.

George kinyitotta az ajtót. Az anyja éppen azzal foglalatoskodott, hogy meglocsolja a virágokat. Mikor felpillantott és meglátta lányát egy nagyobb cserepet is sikerült lelöknie. De nem foglalkozott vele odarohant Kate-hez és magához szorította. A nő nem is gondolta, hogy ennyire könnyen fog menni. Azt hitte órákon keresztül kell majd neki magyarázkodni. Az anyja csak szorította nem is akarta őt elengedni.

-        Kate! Miért nem szóltál, hogy jössz?

-        Meglepetést akartam.

-        Az sikerült, de még az ebéd sincsen kész!

-        Nem azért jöttem. Veletek szerettem volna lenne és bocsánatot kérni.

-        Nem kell szívem! Tudjuk mennyire nehéz volt neked.

-        Azt hittem, hogy sokkal jobb lesz, ha mindenkit távol tartok magamtól! – Kate könnyei is hullani kezdtek.

Újra azt érezte, hogy van családja. Nem is értette azt, hogy miért nem tette meg ezt előbb és akkor talán már régen rendben lenne minden.

Bementek a nappaliba és ott folytatták tovább a beszélgetést.

-        Peter-rel mi újság van? ő minden egyes nap felhívott minket és elmondta mi van veled!

-        Ezt én nem is tudtam… én meg annyira rosszul bántam vele!

-        Miért mit csináltál lányom?

-        Elég sok minden összekevertem, összezavartam.

-        Ő nagyon szeret téged még akkor is, ha volt egy pár rossz dolog is amit tett.

Közben Kate apja is megérkezett. A nő felpattant. Újra nem tudta, hogyan reagál arra az apja, hogy megpillantsa őt. Pár percig némán álltak csendben. A férfi szemeiben apró könnyek jelentek meg. széttárta a karjait. Kate rohant felé és megölelték egymást. A nőnek olyan volt, mint az egekig szállna fel. Egyre jobban szorították egymást. Most már mind a hárman sírtak.

-        Azt hittem soha nem kapom vissza a kislányomat!

-        Attól féltem, hogy ti már lemondtatok rólam!

-        Hogyan is gondolhattál ilyet?

-        Nagyon sok olyat hittem, amit nem lett volna szabad!

-        Én elmegyek és megnézem, hogy áll az ebéd! – szólalt meg Kate anyja könnyeit törölgetve.

-        Lányom van már valami, amire emlékszel?

-        Sajnos továbbra sincs semmi.

-        Akkor megpróbálok segíteni neked!

A férfi az egyik szekrényhez lépett és egy fénykép albumot vett elő. A legtöbb kép Kate-ről volt. de még nagyon sok rokon is helyet foglalt ezeken. A nő nagyon élvezte, ahogy édesapja mesélt neki. Olyan volt, mintha újra kisgyermek lett volna.

-        Rose unokatestvéredre emlékszel esetleg?

-        Nem sajnos.

-        -Ő ment el New York-ba. A barátja lebénult autóbalesetben és utána ment. Ott volt darabig színésznő és közben terhes a férfit akitől a babát várta egy rablás során megsebesült és meg is halt aztán jött haza.

-        Mintha egy regényt meséltél volna.

-        Igen teljesen olyan. Attól féltünk veled is valami ilyesmi fog történni.

-        Hát nem ilyesmi de nekem sem lett jobb a sorsom.

Visszaérkezett Kate anyja.

-        Az ebéd tálalva, ha gondoljátok akkor együnk!

Mind a ketten bólintottak és követték a nőt. Mikor beléptek az ebédlő ajtajába már akkor érezni lehetett azt a finom illatot, ami megtöltött mindent.

A szülők végig azon voltak, hogy emlékeket adjanak vissza a nőnek, de sajnos semmire sem emlékezett továbbra sem. Nagyon jól érezte magát. Annyit biztosan érzett, hogy valamikor nagyon sok időt töltött el itt.

George-al elmentek lovagolni, azt hitte, hogy nem tud. Valahonnan erre is emlékezett hogyan kell.

-        Látod igazi Texasi lány van!

-        Ha te mondod!

-        Kisebb korodban még a marhákat is terelted!

-        Ez így nem ér! Többet tudsz rólam mint te én saját magamról.

Már esteledett mikor bevitték a lovakat. Az istállóban kellemes meleg volt a lovak belehelték az egész helyet. Kicsit még ott üldögéltek és beszélgettek. George közelebb csúszott hozzá és megakarta csókolni.

-        George ezt nem szabad!

-        Miért most nincs senkid?

-        Nincs, de szeretném visszakapni Peter-t!

Kate nem maradt tovább. Felpattant és berohant. Az anyja kérdően nézett rá.

-        Nem semmi gond. Csak egy kicsit hideg volt már kint!

-        Igen, csoda, hogy eddig is kibírtad! Meddig szeretnél maradni?

-        Még napot aztán ideje lesz vissza menni!

-        A hálaadást nem ünnepled velünk?

Sajnos nem. most én csinálom New Yorkban. Ha szeretnétek gyertek el. Remélem sikerül Peter-rel is kibékülni!

Kate elment lezuhanyozni és le is feküdt.

23. rész

Kate nem is gondolta, hogy ennyire gyorsan el fog telni az egy nap amit még a szüleivel és nyugalommal töltött. George vitte őt ki a repülőtérre.

-        Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi miatt!

-        Semmi gond. Olyan történt, amit megbánhattunk volna!

-        Ez igaz!

A nőnek már semmi más nem járt a fejében csak a karácsonyi vacsora. Percent átgondolt mindent, hogy valóban meg van-e már minden.

A repülőn újabb listát írt, hogy még mit kellene venni. Így is már elég sok olyan dolog volt, amit nem is értett igazán miért kellett megvenni. Közben ebben a nagy gondolkodásban elnyomta őt az álom. Pedig nagyon jót aludt a szüleinél.

Megvásárolta még az utolsó pár dolgot és indulhatott is a hajtás. Bryanna egy kicsit késett. Így Kate azt hitte, hogy már nem is jön, de aztán mégis megérkezett.

-        Akkor kezdhetjük?

-        Igen, már azt hittem, hogy nem is jössz!

-        Látod, itt vagyok!

A ház megtelt élettel. Már nagyon régen nem volt ennyire fényes és vidám. Lassan felkerültek a karácsonyi díszek az ablakokra. Megérkezett a karácsonyfa is. Minden megtöltött a friss fenyő illata.

Miután feldíszítették a házat éppen ideje volt elkezdeni csinálni az ételeket. Pulykát sütöttek. Igaz ők nem nagyon tartották a haladást inkább a karácsonyra készültek. Ettől egy kicsit európaiabbnak tartották magukat. Mind a négyen jártak külföldön és akkor látták azt, hogy milyen varázslatos a karácsony így ettől fogva inkább erről szólt az egész ünnep. Megcsinálták az áfonyaszószt. Kate a burgonyát törte és jöhetett is bele a tejszín. Bryanna nem bírta ki, hogy nem kóstolja meg.

-        Hmm… de finom. A főzési tudományodat azt nem felejtetted el?

-        Azt nem. érdekes, mert most ahogy voltam a szüleimnél voltunk lovagolni és arra is emlékeztem. Apa és anyát sem éreztem idegennek.

-        Lehet visszatérnek lassan az emlékeid.

Ha ezer kezük lett volna akkor sem tudtak volna gyorsabban haladni. Nagyon jó volt közöttük az összhang.

Jonathan is készülődni kezdett, de nem tudta igazán mit kellene felvenni, mert amióta újra barátságot kötött Peter-rel már nem látom mindent annyira borongósan és szeretett volna egy kicsit színesebb vagy legalábbis valami világosabb inget felvenni, de ez elég nehéz volt így. Kidobált minden a szekrényéből és végre megtalált halványszürke inget.

Peter az ágyában olvasott. Ő nem készült sehova. Elég rosszul esett neki az, hogy nem kapott meghívót. Reménykedett benne, hogy a rossz viszony ellenére azért mégis őt meghívják. Hétre volt megbeszélve már fél hét volt mikor megcsörrent a telefonja.

-        Peter ugye eljössz te is? – érdeklődött Bryanna.

-        Nem megyek… mivel nem kaptam meghívót!

-        Pedig küldtünk neked is!

-        Nem láttam sehol! De vagy tippen ki tüntethette el!

-        Nem kell, a meghívó csak kérlek gyere el!

Peter keresni kezdte a borítékot, de nem látta sehol. Még egy ötlete volt.

William merre vagy? – kiáltott a kutyának

Csak azt hallotta, hogy valamire nagyon morog, de nem tudta elképzelni, hogy mi lehet az. A mosdóból jöttek a hangok. William éppen azon dolgozott, hogy eltüntesse a nyomokat. A fürdő mindegy pontján egy aranyozott betű hevert, ami a meghívóhoz tartozott. Peter nagyot mosolygott. A kutya valószínűleg érezte a Kate illatát és tudta, hogy a férfi haragszik rá akkor neki is kell.

Három negyed hét volt mikor készülni kezdett. Biztos lehetett benne, hogy nem fog már odaérni hétre. Nem is zuhanyozott le csak gyorsan megmosakodott. Belebújt az egyik ingjébe. A ruhás szekrény aljában ott volt egy ajándék doboz. A férfi már akkor becsomagolta mikor megtudta, hogy haza jön Kate. Volt még több kisebb ajándék is, de számára ez volt a legfontosabb.

Kirohant az utcára. Hatalmas volt a dugó. Mindenki a Hála adási vacsorára igyekezett. Szerencsére megállt neki egy taxi, de ezzel nem volt előre mert az autók sora egyre lassabban haladt.

24. rész

Kate folyamatosan nézte az órát. Attól félt, hogy Peter nem fog jönni, de mikor a szülei megérkeztek egy kicsit el tudta felejteni ezt. Nagyon örült neki, hogy elfogadták a meghívást. Körbe vezette őket a házban és leültek beszélgetni.

Jonathan is megérkezett. Mosolyogva lépett be az ajtón.

Te meg? hogyhogy ilyen jó kedved van?

Történt egy más velem!

Mindegy nem érdekel az a lényeg, hogy jó kedved van már végre! Gyere be!

Kate éppen a nappalin haladt át mikor a szeme újra megakadt a kandalló felett amiben most lágy tűz ropogott így még meghittebbé tette az egész helységet és így alkotott teljes keretet a karácsonyfával.

-        Bryanna nem tudod mi lehetett ott a kandalló felett?

-        Nem tudom így hirtelen, de szerintem egy kép!

-        Vajon hova lehetett?

Nem volt túlságosan sok idő a gondolkodásra, mert újabb vendégek érkeztek meg. Kate unokatestvére voltak. Már valóban megérkezett mindenki csak Peter nem. már csak pár perc volt hét óráig…

25. rész

Peter már látta azt a házsort ahol Kate lakott, de még mindig annyira elérhetetlen volt. azt hitte, hogy soha nem fognak odaérni. Mindegy egyes lámpánál meg kellett állni, mert mikor kicsit elindult volna a sor újra piros lett. Az 5. Sugárúton végig a sárga taxik álltak.

Föntről olyan volt az egész mint egy hatalmas ékszerdoboz. Minden egyes épület aranyló és ezüstös fényben csillogott. Végre megint elindultak. Peter egy kicsit fellélegzett, de továbbra sem kerültek túlságosan közel a célhoz. A sofőr is megtett mindent. Próbált sávot változtatni, de így sem jutottak előre. Már csak pár méter volt. így Peter inkább azt mondta, hogy ott kiszáll. Kifizette a taxit és rohanni kezdett. Többször meg is csúszott, de nem törődött semmivel már csak pár méter volt. mikor odaért a kapuba egy kicsit megpihent nem akarta, hogy a többiek lássák mennyire sietett.

-        Peter nem jön végül is? – érdeklődött Kate anyja.

-        Én úgy tudom, hogy jön.

Ekkor szólalt meg a csengő.

-        Ez biztosan ő lesz!

-        Remélem!

Valóban Peter állt az ajtó előtt. Kate szíve megremegett. Örült neki, hogy újra láthatja őt. Megölelték egymást, de valahogy nem volt az igazi. A nő így már biztos volt benne, hogy meg kell beszélniük mindent.

Tudnánk beszélni? Mi ketten?

Épp itt lesz az ideje!

A többiek nem igazán értették, hogy mi történt csak azt látták, hogy elvonultak ketten. Bryanna mosolyogni kezdett és szorított barátnőjének, hogy végre sikerüljön és boldog legyen.

Kimentek a teraszra. Egymás szavába vágva próbálták elmondani egymásnak a dolgaikat.

-        Kate én akkor nem csaltalak meg! Jonathannak falaztam!

-        Figyelj, nem számít mi volt! nekem meg kellett volna tőled kérdeznem és nem másra hallgatnom aztán meg mindenbe bele bonyolódnom.

-        Mintha minden közénk szeretett volna állni.

-        Kérlek felejtsünk el mindent!

-        Rendben! Én csak veled szeretnék lenni!

-        Nekem is ez a célom!

-        Még egyszer bocsánat! – megsimogatták egymás arcát. Majd egyet mosolyogtak. Összeérintették a homlokukat és így néztek egymás szemébe egy pár percig. Megnyugtató volt így lenne. Egymás parfümjének illata járta át őket. Kate remegni kezdett. Nem igazán lehetett tudni, hogy attól, hogy fázik vagy Peter közelségétől. Peter megsimított az arcát és csókolózni kezdtek. Mind a ketten már nagyon régen erre vágytak érezni egymás ajkait. Egymás fülébe súgni azt, hogy – SZERETLEK! – Kate-nek sikerült megnyugodni.

A boldogság már meg volt, de még az emlékek ugyan úgy hiányoztak. Igaz most már a háttérbe szorult. Leültek és vidáman megvacsoráztak. Végig beszélgették az egészet és nem győzték dicsérni a szakácsot. Az étkezés után már csak az ajándékokat kellett átadni. Peter végig magánál szorongatta az ajándékot, amit Kate-nek hozott. Rá került a sor, hogy végre oda adja.

-        Remélem ez segíteni fog abban, hogy újra mindenre emlékezz!

A nő elvette tőle a csomagot és kinyitotta. Hó gömb volt benne, amiben két kis alak üldögélt pont olyanok voltak mint Peter és Kate. A nő mosolyogni kezdett.

-        Akkor ez hiányzott onnan!

-        Igen ez.

-        Miért vitted el?

-        Legutóbbi veszekedésünkkor hozzám vágtak és összetört így új üvegbúra kellett rá.

-        Nagyon szépen köszönöm!

Kate abban reménykedett, hogy abban a pillanatban mikor megfogja a gömböt emlékezni fog, de sajnos nem történt semmi. Felemelte és egy kicsit megrázta. Szépen lassan hullani kezdtek lefelé a hópelyhek. Valóban olyan volt mintha igazi hó kavargott volna a gömbben. Felemelte közelebb a szeméhez. Hideg rázta át. Nem érette, hogy honnan mert nem volt nyitva egyetlen ablak sem. Ahogy egyre jobban nézte a pelyheket szépen lassan tértek vissza az emlékei. Mindenkiről tudott valamit. Olyan volt mintha csak varászlat lett volna az egész. Sok-sok harc után végre visszakapta az emlékeit és mindegy embert, aki valamilyen módon számított neki. Ez a karácsony mindenki számárára emlékezetes maradt. Újra csend és karácsonyi béke szállt be mindenki.

A Nagy Alma felett hatalmas hófelhők gyülekeztek amikből szépen lassan hullani kezdett a hatalmas fehér áldás. A kicsit megszürkült várost a öltöztette át és az ünnepnek megfelelő fehérbe.