– Doktor úr azt hittük már ide sem ér!
– Sajnálom, de akkora vihar kerekedett, hogy el sem tudtunk
indulni. Hogy van a méltóságos asszony?
– Nagyon rosszul.
– Akkor siessünk!
A ház mellett az istállóban is a lovak riadtan
nyihogtak talán az üvöltő kutyák rémisztették meg őket. Egy lámpás férfi lépett
ki a faajtón, hogy megnézze, hogy mi történik az istállóban. Dideregve
körülnézet mindenhová bevilágított. De nem látott semmit így nyugodtan tért
vissza a hatalmas házba.
Az egyik
bíborban úszó szobában egy gyermek sírt fel, aki éppen most jött a világra. A
gyermek a hatalmas ordítás után megnyugodva tekintett körbe a hatalmas
teremben. A kalapos férfi éppen oda sietett, de már nem volt semmi teendője. A
szomszédban egy fiatal férfi járt fel alá idegesen, de mikor meghallotta a
gyermek hangját izgatottan sietett át a másik terembe. Kicsit csalódott, hogy
leány gyermeke született, de ez cseppet sem látszott sima arcán. Még göndör
bajsza sem mutatott semmit. Nagyon szeretett volna egy fiú utódot, aki majd
tovább viheti az örökséget.
Az anya
verejtékben úszó arccal még egyszer utoljára meg simította a gyermeket és
lassan lecsukódott szeme. Gyermek hihetetlen módon egy foggal jött a világra,
ami a néphiedelem szerint nagy jövőt jelent.
– Az én kis gyönyörűségem… – ezek voltak az asszony utolsó szavai. Megsimította a
kislány arcát aztán mély álomba szenderedett.
A férfi félre lökte a szolgálókat és oda vette magát az asszony mellé.
– Nem halhatsz meg! Kérlek ne hallj meg! –mondogatta a férfi.
– Már nem tudtam mit tenni!
– Ha előbb érkezik akkor megtudta volna menteni őt!
Mindenkit
megrázott az asszony halála, mert nagyon jó szívű volt és tényleg ő hozta meg a
boldogságot a zord falak közé. Az úr feleségére borulva emlékezett vissza arra
milyen volt az mikor először megpillantották egymást. Az asszony arcán mindig
mosoly ült, de most csak sápadt és meredt arccal nézett maga elé. Nagyon
szépasszony volt, de sajnos olyan törékeny, mint egy szál rózsa. Az ő anyja is
szülés közben vesztette életét. A temetés után az úr megparancsolta azt, hogy
senki nem beszéljen az asszonyról, mert azt sem tudta elviselni, ha a nevét megemlítették.
A férj éveken átgyászolta és soha nem tudta elfeledni szeretett felségét. Még
évek múlva is az orvost okolta a nő haláláért. – Talán ha előbb ért volna oda
talán még megmenthettük – volna bizonygatta magában. A férfi a sötét
gondolatoktól szinte már teljesen megőszült és az állandó görnyedéstől már
szinte púpossá vált. Csak egyetlen lánya maradt meg neki ő volt Anna. Gyönyörű
szép szőke haja volt a gyermeknek pont, mint az édesanyjának. A kislány egyre
nagyobb és okosabb lett. Minden érdekelte őt. Magán tanuló lett így kedves idős
hölgy járt hozzá. Eleinte édesapja tanította őt, de a munkája mellett már nem
volt neki ideje a gyermekre.
Az apa nagyon
sokat utazott bejárta a világot. Amikor csak tudta kerülte a kislányt, mert szeretett
felesége jutott róla eszébe.
A Barolen család
tagjai sorban meghaltak, hogy miért azt máig nem tudja igazán senki. Anna
édesapjának is volt 5 testvére, de ők is egytől egyig meghaltak. Volt, aki a
háborúban, a legfiatalabb betegségben és még kitudja milyen nyavalyában. A
Barolenné is annyira féltette az ékes talpát aztán meg elég korán meghalt
szegényke. Az öreg Barolen a szabadságharc után bolondult meg teljesen, nem
tudta feldolgozni a következményeket. A XIX. Század tele volt nagyra vágyó
reményekkel, de a szabadságharc bukásával vége lett mindennek. A nagy
veszteségek miatt több ember elméje felőrlődött és többen a harcokban
vesztették életüket. Ezek után az emberek rettegni kezdtek. Több folyóirat
megszűnt és volt, ami csak átmenetileg hallgatott el. De ez a sok szörnyűség
vezetett el ahhoz, hogy világ egy hatalmasat lépjen. A gyarmatosítások
következtében Amerika hatalmas hatalomra tett szert. A technikai felfedezések
is ezt bizonyítják a távíró, telefon, elektromosság, lámpa.
De mégis felcsendült az élni akarás vágya
hazánkban is és 1867-ben megtörténik a kiegyezés, ami egy jobb kor eljövetelét
jósolja. Ferenc Józsefet gyűlölték az aradi vértanúk halála miatt, de
csodálatos felesége ezt mind ellensúlyozni tudta és szeretetté tudta
változtatni. Erzsébetet nagyon szerették az emberek. Mozgalmas és mesékkel
gazdagkor volt ez.
Anna közben már
13 éves lett, nagyon ritkán látta édesapját, de amikor találkoztak ő mindig
próbálta őt kiszolgálni. Nagyon magányos volt mindenki szigorúan bánt vele
főleg a házvezetőnő Magda. Egy napon egy kedves lány érkezett és ő lett neki a
dadusa.
– Kis asszony megérkezett az új dadus! –kiáltott fel fagyosan az
asszony.
– Mindjárt megyek! –Anna nagyon reménykedett abban, hogy olyan
embert kap majd maga mellé, aki megérti őt és segít neki mindenben.
Nagyon jól
elvoltak vele így ők lettek egymás támaszai. A ház mögött egy hatalmas kert
állt, ami édesanyja halála óta senki sem gondozott, mert édesapja megtiltotta.
De titokban ők kertészkedni kezdtek és hamarosan újra virágozni kezdett minden.
Tavasz volt már édesapja pont aznap érkezett meg mikor kivirágzott a fekete
tulipán, ami a felesége kedvenc virágja volt. Anna örömmel újságolta, hogy
milyen szép lett a kert.
– Apa gyere, nézd meg a kertet!
– Kis lányom most nem tudom megnézni. Szeretnék egy kicsit
pihenni.
– Gyere már… kérlek. Majd utána pihensz.
– Na, jó menjünk.
– Nem fogsz majd csalódni!
– Azt gondoltam.
Kézen fogta
apját és egyenesen a kertbe vezette őt. A kert valóban gyönyörű volt a színek
kavalkádja is és a szivárvány összes színe megjelent. A kis itatóban színes
madarak csicseregtek. Körülnézett a férfi. Megrohanták az emlékei és nem tudta,
hogy mit tegyen. Így a menekülő utat választotta.
Amint jött a ház
ura el is utazott a kis lány értetlenül állt és nem tudta mi történt
édesapjával. Megint eltelt két hónap mire haza jött újra a férfi. Anna szinte napokat töltött el azzal, hogy
nézett ki az ablakon. Várta, hogy megérkezzen apja, de sajnos hiába várta.
– Soha többet nem fog visszajönni!
– Biztosan vissza fog jönni. Alszik egy pár napot és újra itt
lesz.
– Most úgy ment el mintha soha többet nem jönne vissza.
– Nem éhes a kisasszony?
– Egy kicsit ingen.
– Akkor csinálok önnek valamit.
– Nagyon szépen köszönöm!
A kislány jól lakott és aztán le is
feküdt. Nem bírt tovább az ablakban gubbasztani. Fáradt is és az értelmét sem
látta annak, hogy tovább maradjon ott az ablakban.
Szombat volt, a
távoli erdőkből magasan szállt fel a pára és kastély kéményein is nehézkes
fehér füst szökkent elő. Anna már korán fel volt és szemeit folyamatosan az
ablakra tapasztotta, hogy érkezik már az édesapja. Lódobogást hallott felemelte
hálóingjét, hogy ne akadjon bele a lába, ahogy szaladt lefelé. De téves volt,
mert csak áthaladó kocsi futott el a hatalmas ház előtt. Valaki kopogott majd
kitárult az ajtó és több öltöztető nő rohant be a szobába és a szekrényhez
rohantak. Majd több ruhát vettek és öltöztetni kezdték a lányt. Ruhát ruha
követett több mint harminc alsó szoknyát húztak rá szegény lányra. Éppen a
haját csinálták mikor végre behajtott a kocsi és megérkezett édesapja. Anna nem
törődött semmivel felemelte szoknyáját és égnek álló hajával lerohant édesapja
elé.
– Apa! Apa! –rikkantotta a lány és édesapja nyakába ugrott.
– Anna, de nagy vagy már! –mondta apja és felkapta a fejét a
rohanó és ordítozó szolgákra akik rémülten szaladtak a kis lány után. Egy mély
nő hang szólalt meg és csendre intette a rebellis szolgákat.
– Jó reggelt uram!
Felvihetjük a szobájába a csomagjait? –kérdezte ridegen a nő
– Igen, meg köszönném! –felelte vissza a férfi és lebontotta
magáról a lány és kézen fogta. Együtt mentek fel a hatalmas márvány lépcsőn,
amin visszhangot vert a lány és a férfi hatalmas lába. A szoba ugyan úgy volt
mint előzőleg ott lett hagyva csak az ágynemű lett kimosva. Anna felugrott apja
ágyára és onnan nézte, amint pakolászott a szekrényébe.
– Apa, tudod milyen nap van ma? –kérdezte kíváncsian a kislány.
– Miért mi van ma? –nézett vissza lányára a férfi.
– Hát a születésnapod! –ordította a lány és újra édesapja nyakába
ugrott.
A konyhában már
a szolgák sürögtek forogtak, hogy minden kész legyen a fogadásra, amire nagyon
sok embert meghívtak a közeli Pestről. A konyha legnagyobb asztalán már több
torta sorakozott és a tűzhelyeken még hatalmas fazekakban főttek a levesek és
sütőkben pedig a finom sültek, ami lassan betöltötték az egész konyhát és már
csak az illattal is jól lehetett lakni.
Az nap volt a
házigazda születésnapja így a tiszteletére egy nagy vadászatot rendeztek.
Nagyon sokan gyűltek össze és mindenki róka vadászatra indult. A hatalmas ház
előtt gyülekeztek a vadászok és az ebek. Nagyon sok kutya volt kicsi nagy és
minden féle forma. A lovak is izgatottan tapostak és ködöset prüszköltek az
izgága ebekre. Anna elbúcsúzott édesapjától és megindult a vadászat. A kutyák
szaladtak elől és lovasok utánuk több hatalmas bokorkerítésen át kergették a
rókákat, amik riadtan menekültek a vérszomjas fogsorok elől. Anna apja és még
néhányan leváltak a többiektől és egy kisebb ösvényen követték a rókákat. Nem
gondolta senki, hogy ez fog történni.
Egy tisztásra
értek, ahol az egyik rókát összecsapta valami és földön hánykolódott. Az
avarban szinte méterenként medvecsapdák volt. De már késő volt a megállásra,
mert a lovak lendületből bevágtattak a csapdák közé. Anna édesapjának a lova
megijedt és megbokrosodva maga alá ejtette a férfit. Nem volt idő a menekülésre
a ló többször is megtaposta a férfit, majd aztán még egyszer nagyot rúgott belé
és szélsebesen elvágtatott. A férfi eszméletlenül feküdt a földön csak akkor
ébredt fel mikor már otthon feküdt a puha baldachinos ágyban. Több fej nézett
felé, de csak egy arcot látott meg az Annáét. A lány könnyei esőként hullott a
férfi arcára és már teljesen vörösre dörzsölte szemeit. Apja alig tudott
beszélni csak néhány szó hagyta el a száját. A feje alatt a párna is teljesen
bevéresedett és lassan lecsukta a szemét. Anna ráborult apjára és nem is akarta
elengedni őt.
A lány utolsó
rokona is meghalt nem tudták, hogy a temetés után egy rejtélyes úr érkezik.
mindenki szívesen rátette volna a vagyonukra a kezét, de már nem volt senki aki
vér szerint örökölte volna a pénzt. Az egyik korai napok egy ismeretlen férfi
érkezett.
Kemény magas
kalap volt a fején, és sötét fekete öltönyt viselt. Az oldalra fésült haja
vékonyította az amúgy is sápadt arcot. Egy levelet hozott, amin az állt, hogy ő
az egyetlen utolsó élő rokona a lánynak. Kedvesnek tűnt a férfi, de valamiért
még sem. Szolgálók szerették, mert kedves volt velük. De Annával nagyon is
rosszul bánt. Egy napon a bementek a városba és Annával bújúcskát játszottak.
De a csel az volt, hogy magára hagyta a gyermeket a hatalmas városban, ahol még
soha sem járt.
Több napon
keresztül bolyongott étlen szomjan ruhája is teljesen rongyossá vált. Egy sötét
sarokban feküdt és ott aludt. Másnap reggel egy kedves hang ébresztgette. A
hanghoz egy kedves arc is párosult.
– Kicsikém ébredj fel, mert megfogsz fagyni. –mondta a hang. Anna
megtörölte a szemét. Mikor meglátta, hogy ki az egyből felpattant és meghajolt.
Sissi volt az.
Éppen pesten
vásárolt és meglátta a gyermeket.
– Nyugodj meg gyermekem. Ülj le inkább mert nagyon fáradtnak
tűnsz. Merre laksz?
– Hát kint lakok a városon kívül. A bácsikámmal jöttem vásárolni,
de elhagyott engem.
– Biztos érted jön! –biztatta a lányt. –gyere ide ki a fényre itt
lehet jobban megtalál. Gyere veszek neked valami enni valót.
Kézen fogva mentek
el a közeli pékségbe ott vettek egy kenyeret és ketten meg is ették. –Merre
vannak a testőreid? –kérdezte kíváncsian a lány. –Hát nem tudom, mert
megpróbáltam elbújni előlük és végül sikerült is. –halkan felnevetett. –most
már búcsúzom. Itt van ez a kis zsebkendő
mindig tartsd magadnál és soha nem leszel egyedül. –megsimogatta a kislány
arcát és magára hagyta őt. Szegény lány egész nap csak bolyongott az egyik bolt
előtt egy magas kutya arcú férfiba ütközött. Nem tudott vele ellenkezni, nem
kérdezett tőle semmit.
Megfogta és
elvitte őt az árvaházba. Kívülről nagyon tetszetősnek nézett ki az épület.
Színes mozaik ablakaink megcsillant a fény és magas tornyai között a szél
szaladgált.
Mikor bementek
minden megváltozott, a falakról a mállott tapétából penész dohos illat lengett
be mindent. Még mielőtt becsukódott volna az ajtó utoljára visszanézett milyen
volt a szabad élet, ami talán soha nem fog visszatérni.
Nem volt mit
tenni csak ez volt az egyetlen menedék a gyermek számára. Egy kopott ajtó
szobába vonultak be, ahol a lányról néhány idősebb lány leszaggatta ruháját és
rossz szürke kopott hálóinget adtak rá.
A szomszéd
szobában pedig megbeszélték azt, hogy a kislány befogadják és újra örökbe
fogadják, ha alkalmas lesz rá.
A lányt szörnyen
megviselte az első főleg az mikor szerencsétlennek levágták a haját. Ez azért
történt, hogy ne tűnjön ki a többiek közül, mert gyönyörű aranyló szőke haja
volt a lánynak. Éjt nappallá téve dolgoztak, mert az árvaház csak látszat volt
titokban halálra dolgoztatták a gyerekeket a föld alatti szappangyárban. Több
gyenge kislány is abba halt bele, hogy annyira megverték, hogy ebbe pusztult
bele. Embertelen körülmények között tengették amúgy sem boldog életüket. Nem
aludtak semmit csak dolgoztak enni sem kaptak semmit csak akkor, ha meg volt a
napi szappan mennyiség. A lelencház igazgatója először nagyon kedves volt, de
ugyan olyan rabszolgahajcsár volt, mint a többiek. Eltelt tíz év is senkit sem
fogadtak örökbe így Anna már 16 éves volt és lassan ráébredtek arra, hogy valaminek
máshogy is kellene lenni. Az évek alatt több lány hirtelen eltűnt, mint végül
kiderült őket nem örökbe adták, ha nem külföldre vitték őket kurtizánnak. Nem
volt akartak ők is erre sorsa jutni így több lány is eltervezte azt, hogy itt
lesz az ideje a szökésnek. Másnap hajnalban a riadóra senki sem ébredt fel, de
mikor belépett az igazgató mindenki pofozni kezdték őt és így hamarosan ordítva
a földre került. Kis asztalokról a hatalmas ütésektől ledőltek a gyertyák és a
kopott ágyneműk gyorsan lángot kaptak. A szerencsétlen férfit magára hagyták az
égő szobában. A lány tömeg rohant lefelé a lépcsőn és még egy akadály állt
előttük a kedves igazgatóné, aki kardot ragadott a kiáradó tömeg láttán aztán
inkább félre ugrott.
Az utcán a korai
járókelők megdöbbenve látták azt, hogy füst és hatalmas gyerek tömeg tódul
kifelé a lelencházból. Hamarosan megjelentek a lángok is az ablakokon
kicsapódva lángolni kezdett minden. Az tűz megtisztította az épületet minden
mocsoktól a szabad lányok rémülten nézték a lángoló házat.
Anna nem tudta
merre megy csak minél távolabb. Aztán mikor már nem bírta tovább a lába. Az
egyik kapualjban leült és ott fújta ki magát. Nagyon fáradt volt és forróan
tűzött a Nap. Egy kecses árnyék vetődött felé. A lány felpillantott és egy kedves
arc mosolyogott vissza rá.
Egyből tudta,
hogy ki az. Erzsébet volt. Nem akart hinni a szemének. De igaz volt. A nő arca szinte teljesen meg
volt öregedve azóta, mióta legutóbb látta őt.
– Nem gondoltam, hogy újra találkozni fogunk felség! –mondta a
lány és sietve térdre borult.
– Jaj kedveském kérlek maradj állva nyugodtan.
A királyné
látta, hogy mennyire rosszul néz ki a lány így kézen fogta és elvitte az egyik
közeli pékségbe és vett neki ennivalót. Anna nem győzte meghálálni azt a sok
segítséget amit az asszonytól kapott. ha még ez nem lett volna elég segített
neki munkát is találni. A közeli kórházba ápolókat kerestek így már munkája is
lett a lánynak.
Boldog volt a
lány, hogy végre volt munkája és nem kellett az utcán tengetni az életét. Igaz
nem sokat keresett, de legalább tellett hajlékra és egy ennivalóra is. Az egy
nap pont egy beteg mellett ült mikor besietett az egyik ápoló.
A főnővér
hívatta őt.
– Anna már elég rég nálunk dolgozol! Nagyon jó munkát végzel így
szeretnélek megbízni egy ápolási munkával.
– Hova kellene menned?
– A Barolen kastélyba!
A lánynak egyből
felcsillant a szeme nem is gondolta, hogy ilyen könnyen vissza fog majd kerülni
a kastélyba. Több tervet is kitalált, hogyan fog majd bosszút állni a férfin.
Így nem kellett sokat gondolkodni.
– Az úr nagyon beteg és a legjobb ápolónőt szeretném melléje és
szerintem te vagy az!
– Mikor kellene indulnom?
– Amint lehet, pakolj össze és akkor már indulhatsz is.
– Rendben. Akkor egy óra múlva készen is leszek.
A lány haza
rohant. Minden bepakolt a hatalmas utazótáskába. A legjobb állapotban lévő
ruháját vette elő. Tudta, hogy abban kell majd menni-e. hallotta, hogy hintó
fékezett le a ház előtt. Kinézett és csodaszép hintó állt ott. Nem is akart,
hinni a szemének. A kocsis udvariasan feltette a ládáját és kinyitotta neki az
ajtót.
Alig várta már,
hogy mikor érnek oda a kastélyhoz. Messziről látszottak a tornyok, de valahogy
nem akartak közeledni.
Több szolgáló is
kint állt a ház előtt őt várták.
– Nagyon jó, hogy megérkezett a kisasszony, mert az úr már nagyon
rosszul van.
– Megnézem mit tehetek!
– Az nagyon jó lesz.
Beléptek az
ajtón. Szinte semmi nem változott csak annyit, hogy mindent sötét borított be
elvesztették a bútorok a fényüket.
– Megmutatom a szobáját erre jöjjön!
Az emeleten
egyből az első szoba volt az övé. Kipakolta a ruháit és már rohant is férfihez.
Benyitott az ajtón. Beteg szag töltött be mindent. A férfi bőre ráncos volt és
teljesen megőszült. Amikor a lányra nézett egy kicsit megrémült. Mintha
felismerte volna őt.
– Uram majd én segítek magának és sokkal jobban lesz!
Napokon
keresztül próbálta kitalálni azt, hogy mi lehet a férfi a baja. De sajnos
semmilyen gyógyszer nem segített neki. Láz álmok gyötörték. Össze-vissza
beszélt. Mikor odament a lány azt, gondolta, hogy majd a gyógyszerekkel szépen
lassan megmérgezi, de megesett a szíve azon a férfin, aki elrabolta tőle a
vagyont. Tudta, hogy igazán nincs semmi baja a férfinak. Csak a bűntudat
kínozta őt. Egyik reggel bement és kihúzta sorba az összes függönyt. A férfi
nem értette azt, hogy mi is történik. Hatalmas fény áradt be a szobába. Odakint
tavasz volt. a virágok nem rég nyíltak ki az egész kert finom illatot árasztott.
– Mit csinál? –kérdezte aggódva férfi.
– Ideje lesz ki mozdulni!
– Fel sem tudok állni!
– Uram önnek nincs semmi baja! Csak a bűntudat emészti! Az a
kislány miatt akit otthagyott a
városban.
– Honnan tud erről?
– Én voltam az a kislány.
A férfi arca
olyan lett mintha szellemet látott volna. Nem akart hinni a szemének sem a
fülének.
– Ez nem lehet igaz. Ő meghalt.
– Sajnos nem, mert itt vagyok.
– És most azért jöttél, hogy bosszút állj rajtam.
– Elég sok éven keresztül ez volt a tervem, de amikor megláttam
magát teljesen elfelejtettem, mert nem akarok olyan lenni mint maga. Nekem
tiszta a lelkem.
– Nem tudom miért tettem. Napokon keresztül téged kerestelek
utána. Már évek óta csak emészt a fájdalom, hogyan is tehettem ez veled.
– Most már mindegy. Itt vagyok és élek. Én megbocsájtottam.
– Pedig nem kellene, mert elvettem mindent amit szerettél.
Még hosszasan
beszéltek és teljesen kibékültek. A kastély népe nem is gondolta, hogy egyszer
majd visszakapják a lányt, akit már olyan régen kerestek. A férfi egyre jobb
bőrben lett ezt csakis a lánynak köszönhette. Minden szépen lassan visszanyerte
az eredeti fényét és megtelt a vidék élettel. Mintha átok lett volna az egész
vidéken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése